Tetszett a cikk?

Az Országgyűlés hétfőn vita nélkül, csaknem egyhangúlag döntött az egészségügyi privatizációról szóló népszavazás elrendeléséről.

Szili Katalin házelnök május 3-án jelentette be, hogy az Országos Választási Bizottság elnökének tájékoztatása szerint a Munkáspárt, a Baloldali Front - Munkás Ifjúsági Szövetség és a Társadalmi Demokráciáért Mozgalom által benyújtott, a kórház-privatizációval kapcsolatos népszavazási kezdeményezés érvényes aláírásainak száma meghaladja az alkotmányban előírt mennyiséget.



Az úgynevezett kórháztörvényt 2003. június 16-án, az ellenzék tiltakozása közepette, név szerinti szavazással, 195 igen és 164 nem szavazattal fogadta el az Országgyűlés. A köztársasági elnök június 23-án a törvényt megfontolásra visszaküldte a Háznak, amely még aznap változatlan formában újra elfogadta a jogszabályt.



A tavaly július 1-jén életbe lépett törvény lehetőséget adott az egészségügyi szakmai befektetők számára, hogy részt vegyenek az egészségügyi intézmények gazdasági átalakításában. A törvény értelmében az intézmények tulajdonosai átadhatták az egészségügyi szolgáltatási felelősséget a kiválasztott gazdasági társaságoknak, amelyek így finanszírozási szerződéseket köthettek az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral. (MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!