Az elhangzottak hallatán az angolszász befektetőkben meghűlt a vér. Ők – nem teljesen alaptalanul - egy új, protekcionista Párizs-Bonn tengely kibontakozását vélik látni. Nem mintha a német bankvezetők ne tudták volna, hogy az elaprózott és ezért alacsony jövedelmezőségű német bankszektornak sürgős fúziókra van szüksége. (A négy legnagyobb német bank együttes részesedése a lakossági piacon, összesen 25 százalék.) Vezető német politikus azonban ritkán szól bele ilyen nyíltan az üzleti szféra döntéseibe.

A kancellár azonban tovább is ment. "Értelmes döntésnek találom, ha az európai kormányok elősegítik az amerikaiakkal és ázsiaiakkal versenyezni képes erős cégek létrejöttét," - nyilatkozta a Handesblattnak. Az pedig régóta nyilvánvaló volt, hogy a német politikusok a háttérben igyekeznek összeboronálni a nagyobb német bankokat, hogy azok ne váljanak külföldi felvásárlók prédájává.

Egyesítendő bankok, megmentendő autógyárak

Nemrég éppen a Deutsche Bankot próbálták meg rávenni, - sikertelenül - hogy vásárolja meg a nyáron tőzsdei kibocsátásra készülő német PostBank részvényeit. A háttérben manőverező politika 1999-ben titokban megegyezett a hitelezőkkel, hogy megmentse a második legnagyobb német építőipari céget a Philipp Holzmann-t - és erősen lobbizott az Európai Parlamentél a cégfelvásárlási szabályok ellen, amelyek védtelenül hagyták volna a részben állami Volkswagent a felvásárlásokra készülő külföldi autógyárakkal szemben.

Mindezek azonban védekező jellegű lépések voltak, nem hasonlítottak például a francia kormánytól megszokott "aktív iparpolitikára", amikor a politikusok saját elképzeléseikhez igazítják a fontosabb iparágakat. A német kormány például nem avatkozott be nyíltan, amikor a Vodafone ellenséges felvásárlás során bekebelezte a Mannesmannt.

Miért kellenek a nagy német cégek?

Ezúttal azonban Schrödernek is oka volt rá, hogy szakítson a hagyományokkal. Az egyik nyilvánvaló ok: a közelgő európai parlamenti választások előtt az utóbbi időben nem túl népszerű szociáldemokrata vezetőnek meg kellett mutatnia, hogy kiáll a 10,5 százalékos munkanélküliséggel küszködő Németország munkahelyeinek megmentéséért - írja a Financial Times.

A német bankok hazai kézben tartását a hitelfinanszírozástól erősen függő németországi vállalatok is buzgón szorgalmazzák. A német bankoknál sokkal inkább profitérdekelt angolszász tulajdonú pénzintézetektől ugyanis nehezebb lenne olcsó hitelt szerezni ambíciózus beruházásaikhoz.

Francia példát követve

Nem kizárt azonban, hogy Schrödert ezúttal a mániákusan etatista franciáknak is sikerült felbosszantaniuk. A párizsi kormány először a francia Sanofi-Sythélabo gyógyszergyár mellett avatkozott be az üzleti életbe, amikor az elleséges felvásárlásba kezdett német riválisa az Aventis ellen, 9000 német munkahelyet veszélyezetetve ezzel. A franciák elűzték a színről az Aventis megmentésére siető svájci gyógyszergyártó Novartist, majd Nicholas Sarkozy francia pénzügyminiszter sikeresen lenyomta a Brüsszeli Bizottság versenyjogi biztosa, Mario Monti torkán, hogy a csak tavaly 1,4 milliárd euró veszteséget produkáló francia gépgyártó mamut Alstrom 3,2 milliárd euró állami támogatást kapjon, mégse kelljen rendbetennie a szénáját és fontos üzletágakat eladnia. A franciáknak pedig csak annyit kellett ígérniük, hogy az Alstron az uniós verseny-szabályoknak megfelelően 10 évig nem kap újabb állami támogatást és 3-4 év múlva, amikor a francia cég jobb bőrben lesz, ezért megerősödik a tárgyalási pozíciója, stratégiai partnert keres.

A német Siemensnek viszont nagyon fájt a foga az Alstrom turbinagyártó üzletágára, míg a francia állami Areva megvette volna a közlekedési-eszköz gyártást. Erre még a protekcionizmust amúgy ellenző Hans-Werner Sinn, a müncheni Ifo gazdaságkutató inézet vezetője is csak azt tudta mondani, hogy ha az egyik ország [Németország] a gazdasági verseny szabályai szerint játszik, a másik [Franciaország] monopóliumokat épít, akkor a tisztességesen játszó jár rosszul.

"Nemzeti szupercégek" Európában

A Jacques Chirac francia elnök és Gerhard Schröder német kancellár azóta sikeresen egymásra találtak és most együtt képviselik az európai "nemzeti szupercégek” felnevelésének szükségességét. Egyedül az EU-ban hagyományosan szabadpiac-párti britek nézik megdöbbenve a nagy összeborulást és felhívják a figyelmet arra, hogy a francia bürokrácia eddig is a nemzeti bajnokok támogatásán buzgólkodott.

A 3,2 milliárd eurós adósság alatt rogyadozó Alstrom, az Electricité de France, a France Telecom, a Credit Agricole által nemrég felvásárolt Credit Lyonnais bank, vagy a hosszú évek vesztesége után végül privatizált számítógépgyártó Bull viszont nem azt bizonyítják, hogy ez a politika sikeres volt. Legtöbbjük összeomlott veszteségei alatt, amint az állam osztogató kezétől kissé távolabbra került. Az államnak az óriáscégek etetése helyett, inkább a vállalkozásbarát környezettől és a kisebb cégektől kellene várnia a munkahelyteremtést nemzeti bajnokok helyett a globális piacon is megélő vállalkozások nőnének ki a földből - vélik a britek.