Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Monetáris Tanács (MT) június 25-én tartott legutóbbi kamatdöntő ülésén 9 tag, köztük Simor András elnök a 25 bázispontos kamatcsökkentésre, ketten kamattartásra, egy tag pedig 50 bázispontos csökkentésre adta voksát, így a korábbi 8 százalékos alapkamat 7,75 százalékra csökkent - áll a Magyar Nemzeti Bank pénteki közleményében.
Az alapkamat csökkentése mellett érvelő tagok elsősorban arra hívták fel a figyelmet, hogy az MNB által becsült trendinfláció – az inflációs jelentés alappályájának megfelelően – fordulóponthoz ért és az árstabilitással összhangban álló szintre mérséklődött. Számottevően csökkent az inflációs várakozások tartós megemelkedésének kockázata.
Bár a versenyszektor hivatalosan kimutatott éves bérnövekedése továbbra is gyors, a tanács több tagja kétségét fejezte ki e mutató megszokott értelmezését illetően, és felhívta a figyelmet arra, hogy az infláció alakulása szempontjából kritikusnak tekinthető piaci szolgáltatások szezonálisan kiigazított bérszintje nem emelkedik.
Több tag is rámutatott: a fiskális kiigazítás nyomán – a globális kamatszint emelkedése ellenére – az ország kockázati megítélése már hosszabb ideje javul.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.