Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az év első felében a három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák az előző év azonos időszakához hasonlóan, átlagosan 54,2 százalékos szobakapacitás-kihasználtsággal működtek, a folyó áron számított bruttó szobaárbevétel 3,5 százalékkal nőtt, a nettó szobaárbevétel 0,8 százalékkal csökkent – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az év első öt hónapjában a három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák átlagosan 53 százalékos szobakapacitás-kihasználtsággal működtek, akárcsak egy éve.
Tavaly január-júniusban 55 százalék volt a szállodák átlagos szobakapacitás-kihasználtsága, míg a bruttó szobaárbevétel akkor 13 százalékkal nőtt.
Az idén az első félévben egy kiadott szállodai szoba bruttó átlagára 17000 forint, nettó átlagára 14200 forint volt. A bruttó átlagár folyó áron 3 százalékkal, a nettó átlagár 1 százalékkal nőtt.
Az egy kiadható szállodai szobára jutó szobaárbevétel átlagosan napi bruttó 9200 forint, nettó 7700 forint volt január-júniusban. A bruttó érték folyó áron 3 százalékkal emelkedett 2006 azonos időszakához viszonyítva.
A legmagasabb összeget – bruttó 24200, illetve nettó 20200 forintot – a budapesti ötcsillagos egységek érték el, a legalacsonyabbról a Balaton partján elhelyezkedő háromcsillagos egységek – bruttó 4100 forint, illetve nettó 3400 forint – számoltak be. A bruttó szobaárbevétel összességében 3,5 százalékos növekedést, a nettó szobaár-bevétel 0,8 százalékos folyó áras csökkenést mutatott.
A bruttó szobaárbevétel növekedési üteme februártól hónapról hónapra lassult, májusban és júniusban pedig már csökkent.
Kiemelkedő mértékű emelkedésről a Balaton partján működő három-, négy- és ötcsillagos szállodák, valamint az ország keleti részén található szállodacsoportok számoltak be.
A budapesti három- és négycsillagos, valamint a nyugat-magyarországi háromcsillagos egységek bruttó szobaárbevétele 4-7 százalékkal csökkent.
Az idén az első félévben a vendégéjszakák száma 4,2 millió volt, 1 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakának értékét. A fővárosi szállodacsoportokat 2-5 százalékos csökkenés jellemezte. A vidéki szállodákban különböző mértékben nőtt a vendégéjszakák száma. Kiemelkedő mértékű emelkedésről az ország keleti részén található egységek és a balatoni szállodák számoltak be.
Az év első hat hónapjában a budapesti öt- és négycsillagos, illetve az ország keleti részén működő háromcsillagos szállodák szobakapacitás-kihasználtsága volt a legmagasabb, 57-66 százalékos.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.