Egyre jobban fogy az olaj, más energiahordozók kellenek

Az elkövetkezendő huszonöt év során a nyersolaj iránti kereslet meghaladja majd a kínálatot, ezért mindenképp más energiahordozók felé kell fordulni - szögezi le egy friss amerikai jelentés. Az amerikai olajszakma vezető képviselői, a jelentés készítői, korábban soha nem tettek ilyen határozott célzást az alternatív energiahordozók használatának szükségességére.

  • MTI MTI
Egyre jobban fogy az olaj, más energiahordozók kellenek
A jelentés szerint az olajtermelés szerényen növekedni fog, de az olaj és a földgáz iránti igény növekedése 2030-ig 50-60 százalék között alakul, elsősorban a nagy fejlődő államok, így Kína és India keresletnövekedése miatt. Ezért kell az etanol és a biodízel felhasználását növelni, miként megfogalmazásuk szerint a cseppfolyósított szénét, az olajpaláét vagy a tenger adta energiákét, illetve a nem hagyományos nyersolajforrásokét is.

A jelentés emellett a meglévő energiaforrásokkal való jobb bánást és a járművek energiatakarékosságát is hangsúlyozza. Ugyanis a szén, nyersolaj és földgáz részesedése a felhasználói igényekben közel lesz 2030-ban is a 2000. évi 85 százalékhoz. A termelés folyékony energiahordozókból ez időre évi 116 millió hordó körül lesz a mostani 85 millió hordós nyersolajtermelés után.
 
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.