Moszkva a legvonzóbb európai város az ingatlanbefektetőknek

Moszkva Európa legvonzóbb városa a kereskedelmi ingatlanokba befektetni kívánók számára, s ez az első hely a befektetők Oroszországgal kapcsolatos, általánosan kedvező hozzáállását fejezi ki a PricewaterhouseCoopers elemzői szerint. Ezzel az orosz főváros maga mögé utasította az e téren sokáig vezető Párizst, továbbá Londont és a többi európai fővárost is.

  • MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu
Moszkva a legvonzóbb európai város az ingatlanbefektetőknek

A Imperia Tower tervezett épületegyüttese. Van rá igény
© imperiatower.ru
„A kőolaj hordónkénti ára 105 dollár fölé emelkedett, folytatódik a külföldi tőke beáramlása Oroszországba, a magas jövedelmű középosztály folyamatosan nő, fejlődik a jelzálogpiac, és az ingatlanpiacon a kereslet messze felülmúlja a kínálatot" – indokolta a minősítést Richard Gregson, a PwC partnere.

Az irn.ru című elemző honlap szerint Moszkvában az ingatlanár átlépte a négyzetméterenként 5000 dolláros határt, és szakértők szerint tovább emelkedik, havonta 1-1,5 százalékkal. Az Inkom ingatlanügynökség szakértője úgy véli, hogy az év elejei, jóval nagyobb arányú árnövekedés részben a nagyvállalatok csúcsmenedzsereinek ilyenkor kifizetett prémiumaival függ össze, részben pedig azzal, hogy bár a nemzetközi pénzügyi instabilitás hatásai (még) nem érték el Oroszországot, mégis sokakat arra indított, hogy ingatlanbefektetésekbe mentsék a pénzüket.

Más szakértők szerint az ingatlanárakat elkerülhetetlenül befolyásolja az orosz fővárosban élő milliomosok és milliárdosok nagy száma, és általában az emberek életszínvonala. Növekszik a fizetőképes kereslet általában mindenre, s egyre több nyugati társaság telepíti gyártását Oroszországba, mert ez gazdaságilag célszerű.

Egyes szakértők szerint azonban nem bíznak a moszkvai ingatlanárak folyamatos emelkedésében. „Ha a világválság még eltart egy ideig, mindenkit érinteni fog, már eltérő mértékben, s az ingatlanárak nagy kockázatnak vannak kitéve. Az árak nem növekedhetnek örökké” – vélekedett Dmitrij Balkovszkij piaci elemzője.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek