Zentai Péter: Egyetért azzal, hogy a devizák közötti viszonyokban, a kötvények és részvények piacán annak a felismerése okoz hatalmas viharokat, hogy ismét recesszió tört rá a világra, legalábbis Amerikára, azzal, hogy újra súlyos hanyatlás jeleit mutatja az amerikai gazdaság és ez begyűrűzik Európába is?

John Gisondi: Ennek megállapításához kevés adat áll rendelkezésre. De azért nem véletlenek ezek a friss, rendkívül erős turbulenciák: ezt meghatározó módon kétségtelenül az Egyesült Államok eladósodottsága okozza. Most fizetjük ki annak az árát, hogy három évtizeden át – amerikai polgárok és az amerikai állam – folyamatosan adósságba vertük magunkat, hitelből éltünk. Ennek egyre észlelhetőbb következménye napjainkra, hogy romlik az amerikaiak életszínvonala, történelmi léptékkel is példátlanul magas a munkanélküliség.

Z. P.: És ez szerintem így is fog maradni. Amerika, pláne Európa, talán csak évtizedek múlva lesz megint versenyképes Ázsiával, Latin-Amerikával szemben. Addig még sokat kell engednünk életszínvonalunkból.

J. G.: Ennyire azért nem vagyok borúlátó. Három-négy éven át elhanyagolhatóan alacsony marad a gazdasági növekedés a nyugati világban. Amerika és a dollár azonban mindennek a kulcsa. Igenis el lehet érni áttörést a javunkra, a nyugati világ javára – záros határidőn belül.

Z. P.: És ezt Kína, India, Brazília majd ölbe tett kézzel kivárja...

J. G.: Ezekben az országokban, mindenekelőtt Kínában elkerülhetetlenül be fog köszönteni egyfajta túltermelési válság, egy viszonylagos recesszió. Valutáik felértékelődnek, belső fogyasztásuk és belső eladósodottságuk félelmetes ütemben növekszik máris, ez megállíthatatlanul folytatódni fog. Kína és társai össze nem vethetően kevésbé átlátható pénzügyi és gazdasági renddel bírnak. Mindent egybevetve, ezen országokat fényévek választják el fejlettségben Amerikától és Európától.

Kína gazdaságában is zavarok várhatóak a közgazdász szerint, de elsősorban a dollárnak kellene leértékelődnie

AP

Z. P.: Szóval annak kell örülnünk, azt kell várnunk, hogy a kínaiaknak rosszabbul menjen?

J. G.: Részben ez fog történni, részben pedig az, hogy le kell értékelődnie az amerikai dollárnak. Minél gyorsabb ez a leértékelődési folyamat, minél hamarabb áll be a dollár egy mostanihoz képest sokkal alacsonyabb szintre az ázsiai és a latin-amerikai pénzekhez képest, annál gyorsabban jutunk ki a nyugati világot sújtó válságból. Amerika versenyképességét a dollár gyengülése fogja helyreállítani. Ez a szerintem pozitív folyamat látványosan be is indult, kezd drámai formákat ölteni: a nagy ázsiai és arab állami pénzalapok megkezdték az amerikai államkötvények, kincstárjegyek átváltását euróban jegyzett kötvényekre, még ha ez az aktivitás – az európai problémák miatt – átmenetileg csökkent is. Kína ettől függetlenül félelmetes mértékben rendezi át devizakészleteit, vált át dollárról euróra. Kínának saját új keletű problémái – megtakarításainak várható csökkenése – miatt nem is marad pénze, hogy a belátható jövőben amerikai államkötvényeket vásároljon. Az euró és a dollár közötti folyamatos kamatkülönbség az euró javára ugyancsak a dollárt gyengíti, mint ahogy az Egyesült Államok tartósnak mutatkozó kereskedelmi mérleghiánya is.

Z. P.: Tegyük fel, hogy Amerika ezek nyomán sokkal többet tud majd exportálni, és ezáltal élénkül a gazdasága. De a gyenge dollár nyomán hallatlanul megdrágul Amerikában minden – a gazdasági tevékenységhez is szükséges – importáru, szolgáltatás. Nem lesz ennek infláció a következménye?

J. G.: Az utóbbi tíz évben a főbb devizákhoz képest már 30 százalékot gyengült a dollár. Lett ebből infláció? Nem lett. Három százalék az évi átlag az elmúlt tíz évre visszamenőleg. A friss gazdaságtörténeti tapasztalat egyértelműen jelzi, hogy Amerika egyidejűleg képes egy országon belül erős, azon kívül, külföldön pedig versenyképesnek mutatkozó, ha úgy tetszik, leértékelődő pénzt fenntartani, menedzselni.

Z. P.: És igya meg ennek a levét Európa, konkrétan az euró? Vagy a japán jen? Amerika fellendítésének árát a legjobb barátoknak kell kifizetni, hiszen az euró és a jen erősödhet leginkább a dollárral szemben...

J. G.: Nem az amerikai-európai és az amerikai-japán devizaviszony itt a meghatározó, hanem e pénzeknek a kínaihoz és a dél-amerikai valutákhoz való kapcsolata. Az eurónak és a jennek ez utóbbiakhoz képest kellene szintén leértékelődniük.

Z. P.: Mit gondol a japán és a svájci jegybank példáját – kamatcsökkentéssel és saját devizájuk piacra dobásával gyengítették pénzüket – mikor követik mások?

J. G.: Akár már ma. Vagy holnap. Bármelyik napra e héten elképzelhetőnek tartok egy közös intervenciót a devizapiacokon kialakult állapotok rendezésére, a helyzet lenyugtatására.

Z. P.: De ez csak átmeneti kezelés. Nyilvánvalóan csak az tud lenni...

J. G.: Nem győzöm hangsúlyozni, hogy Amerika állapota a lényeg. Ahhoz az országhoz hasonlatos fontossággal semmilyen más ország, más térség nem bír. Az amerikaiak fogyasztásának alakulásán, az ottani innovációkon, általános megújuláson múlik a világgazdaság helyzetének javulása, a globális pénzügyi rendszer stabilitásának helyreállítása. Amint mondtam, a dollárt gyengíteni kell még, de ezzel párhuzamosan el kell végezni a gigászi feladatot, tudniillik drámaian le kell építeni az államadósságot.

Z. P.: Ez utóbbiban én nem bíznék. Példátlanul gyűlölködővé vált a viszony az amerikai politikai főszereplők között, holott most rajtuk múlnak a dolgok...

J. G.: Amerikát nem kell félteni. Annak a társadalomnak a természetéhez tartozik, hogy a legvégén győz a józan belátás. Minél óriásibb, minél lehetetlenebbnek látszik a feladat, annál nagyobb az esélye a legjobb megoldásnak.