Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal októberben és novemberben ismét speciális ellenőrzéseket végez, hogy megakadályozza a magánfőzéssel illetve bérfőzéssel előállított párlatok illegális kereskedelmi forgalomba kerülését - közölte a vámhivatal vám- és jövedéki szóvivője vasárnap.
Suller György Attila őrnagy közleménye szerint ennek érdekében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai fokozottan ellenőrzik majd a kiemelt kockázatú területeket: az alacsony árkategóriájú vendéglátó-ipari egységeket, a piacokat, a vásárokat, és azokat a közterületeket, ahol párlatok értékesítésére lehet számítani.
A jogsértések visszaszorításának érdekében az ellenőrzések során a NAV szakértői intézete által üzemeltetett alkoholvizsgáló mobil laboratóriumok is segítik az ellenőrzést végzők munkáját.
A szóvivő a közleményben hangsúlyozza, hogy az ellenőrzések nem azokra a személyekre vonatkoznak, akik magánfőzésre vonatkozó szabályok betartásával kizárólag saját fogyasztásra állítanak elő párlatot.
A pénzügyőrök továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak az egyéb jövedéki termékekre, különös tekintettel az adójegy nélküli dohánygyártmányokra, ahol az illegális kereskedelem kockázata a legnagyobbnak tekinthető - olvasható a közleményben.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.