Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint noha egyes monetáris tanácsi tagok nyilatkozatai nyomán nőtt a kamatcsökkentés esélye a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi ülésén, valószínűbb azonban, hogy egyelőre marad a 7,00 százalékos alapkamat.
Az MTI előzetes felmérésébe bevont citybeli befektetési és elemzőcégek szakértői a kamatdöntő ülés előtt adott prognózisaikban egyöntetűen felidézték, hogy az elmúlt időszakban a monetáris tanács több tagja is felvetette a júliusi kamatcsökkentés lehetőségét. A konszenzusos londoni elemzői vélemény szerint ugyanakkor egy ilyen döntés az IMF/EU-egyeztetések elkezdődése és a kockázati mérőszámok kétségtelen javulása ellenére is "idő előtti" lenne és ártana az MNB hitelességének.
A 4cast nevű londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég szakértőinek véleménye szerint a júliusi kamatcsökkentés "meglehetős kárt" okozna, mivel az MNB-nek még "nem volt ideje előkészíteni a terepet" a monetáris alapállásban bekövetkező ilyen gyors váltáshoz.
A ház elemzői szerint az esetleges keddi kamatcsökkentés okozta kár később még nagyobbá válhat. A döntéshozatali folyamat "ilyen drasztikus módosulása" ugyanis nyilvánvalóan "agresszív találgatásokhoz" vezetne azzal kapcsolatban, hogy mi várható a továbbiakban, különös tekintettel arra, hogy a monetáris testület három belső tagjának mandátuma a jövő év elején lejár.
A 4cast közgazdászai szerint "egy kicsivel későbbi" - például augusztusi vagy szeptemberi - kamatcsökkentés lehetővé tenné "a monetáris tanács retorikájának finomhangolását", és így kevesebb kárt okozna. Ha viszont az IMF/EU-tárgyalásokon addig nem sikerül egyértelmű és gyors haladást elérni, a kamatcsökkentés előkészítéséhez szükséges retorikai váltás a monetáris tanács részéről meglehetősen kényes művelet lenne.
A cég elemzői mindemellett - a magyar és a térségi kockázati mutatók javulásával kapcsolatban - hangsúlyozták, hogy a jelenség mögött jórészt az euróövezet sorsával kapcsolatos bizonytalanság áll, mivel a befektetői menedéknek tekintett vezető piacokon a kötvényhozamok történelmi, vagy ahhoz közeli mélységekbe süllyedtek, és e meredek hozamcsökkenést nyomán megindult a tőke átáramlása a nagyobb hozamokat kínáló felzárkózó térségi adósságpiacokra.
A 4cast szakértői szerint azonban - figyelembe véve egyes monetáris tanácsi tagok enyhítésre hajló legutóbbi nyilatkozatait - most már a jelenleginél is sokkal rosszabb európai környezet kellene ahhoz, hogy az idei MNB-kamatcsökkentés lekerüljön a napirendről. Mindezt egybevetve a cég elemzői úgy vélekedtek, hogy egyre valószínűbbnek tűnik egy 0,25-0,50 százalékpontnyi idei kamatcsökkentés.
A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci elemzői azt jósolták alapeseti előrejelzésükben, hogy a júniusi 6-1 után kedden sokkal szorosabb, valószínűleg 4-3 szavazati aránnyal dönt a monetáris tanács az alapkamat változatlanul hagyása mellett. A ház londoni közgazdászai ugyanakkor hangsúlyozták azt a véleményüket is, hogy "jelentősen nőtt" a kamatcsökkentés esélye, miután nemrégiben két monetáris tanácsi tag, Gerhardt Ferenc és Kocziszky György erre utalást tett.
A JP Morgan elemzői szerint valószínűsíthetően csatlakozik hozzájuk a szintén enyhítést pártoló Cinkotai János is, és az "erőegyensúly" így a negyedik, "hagyományosan a legkevésbé enyhítéspárti" külsős tag, Bártfai-Mager Andrea voksán múlhat.
A cég szakértői szerint a magyar kockázati mutatók kétségtelenül javultak az elmúlt hetekben, a mérőszámok azonban a többi térségi gazdaság hasonló mutatóival összhangban mozogtak, ami arra utal, hogy a javulást jórészt külső tényezők vezérelték. Mindemellett a júniusi inflációs adatok is óvatosságra adnak okot, mivel az adóhatások kiszűrésével számolt inflációs ütem gyorsult.
Összességében a JP Morgan londoni elemzői is úgy vélekedtek, hogy az "idő előtti kamatcsökkentés visszaüthet, és hitelességi eróziót okozhat", különös tekintettel arra, hogy az IMF/EU-tárgyalások valószínűleg nehéznek bizonyulnak és elhúzódnak. A cég szakértői mindezek alapján közölték, hogy tartják magukat alapeseti előrejelzésükhöz, amely 2013 első negyedévéig összesen 1,00 százalékpontnyi MNB-kamatcsökkentést valószínűsít.
A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni felzárkózó piaci elemzői közölték prognózisukban, hogy bár az MNB-alapkamat változatlanul hagyását várják a keddi monetáris tanácsi ülésen, látnak azonban esélyt arra is, hogy a magyar kockázati felárak csökkenése és az IMF/EU-egyeztetések megkezdődése esetleg az összes külső monetáris tanácsi tagot ráveheti a kamatcsökkentés támogatására.
A GS londoni elemzői szerint "bizonytalan" a keddi kamatdöntő szavazás kimenetele, mivel valószínűleg egyetlen vokson múlik majd. A Goldman Sachs szakértői is úgy vélekedtek azonban, hogy "idő előtti lenne" most egy kamatcsökkentés, amelyet adott esetben vissza is kellene fordítani egy későbbi kamatemeléssel, ha az IMF/EU-tárgyalások esetleges lassú haladása újabb forinteladási nyomáshoz és hozamemelkedéshez vezetne.
A GS elemzői is hangsúlyozták azt a véleményüket, hogy az utóbbi időszak magyarországi és térségi kötvényhozam-csökkenéseihez a befektetési menedéknek számító gazdaságok mélységi rekordokra süllyedő hozamai is hozzájárultak, mivel a befektetők elkezdtek magasabb hozamú eszközöket keresni.
A cég londoni közgazdászai mindent egybevetve azt jósolták, hogy az MNB az IMF/EU-egyezmény megkötése után - valószínűleg az év vége felé - kezd kamatcsökkentésbe. A GS várakozása az, hogy a magyar jegybank az idén 0,50, jövőre további 1,00 százalékpontos kamatcsökkentést hajt végre.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nagyot ment Londonban Emmanuel Macron francia államfő, konkrét megállapodásainak jelentőségét majd az idő dönti el. Hazai ellenfeleinek inkább múltbéli tevékenységük miatt van most feladva a lecke.
Elegük lett belőle, hogy nem találnak parkolóhelyet a környéken.