Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az elektronikus útdíjrendszer kiépítésére vonatkozó közbeszerzési eljárás előtt végzett piaci felmérés szerint a potenciális ajánlattevők reális esélyt látnak a díjbeszedési rendszer 2013. július 1-jei indulására - közölte a Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) szerdán.
Az ÁAK - a kormány szeptember 14-i határozatában foglaltaknak megfelelően - hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, gyorsított közbeszerzési eljárást írt ki a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer hazai kiépítésére.
A nyertes ajánlattevővel a szerződéskötés december elején várható. A kiíró valamennyi olyan gazdasági szereplőtől ajánlatot vár, amely a részvételi felhívásban megfogalmazott pénzügyi, műszaki és jogi alkalmassági kritériumoknak, illetve a referencia követelményeknek megfelel. A nyertes az lesz, aki a legalacsonyabb összegű ajánlatot adja.
Az ÁAK közleménye szerint a tender technológia-semleges, vagyis nem részesíti előnyben a jelenleg ismert technológiai megoldások egyikét sem.
Fontos kitétel, hogy az ajánlattevőknek az elektronikus útdíjrendszer teljes körű implementációjára kell ajánlatot tenniük - tervezés, fejlesztés, beüzemelés, a bevezetés támogatása az első évben, infrastruktúra-támogatás 2022. október 31-ig -, amely magában foglalja a díjszedési és díjellenőrzési funkciókat. Az egyes beszerzési elemekre vonatkozóan nincs lehetőség a részajánlatok elfogadására.
A benyújtott ajánlatokkal szembeni további elvárás. hogy azokat az Európai Elektronikus Útdíjszedési Szolgáltatás (EETS - European Electronic Toll Service) irányelveinek megfelelően kell kidolgozni.
Az ÁAK közleménye emlékeztet, hogy a kormány május eleji döntése értelmében a 3,5 tonna össztömeg feletti járművek számára 2013. július 1-jétől Magyarországon is bevezetik a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszert. Ennek lényege, hogy egységes díjszabás mellett a "szennyező és a használó fizet" elv alapján mindenki arányosan annyit fizet, amilyen mértékben igénybe veszi a díjköteles úthálózatot.
A Széll Kálmán Terv második változatában is szereplő intézkedéstől a gazdasági döntéshozók évi 150 milliárd forintos többletbevételt várnak, amely egyebek mellett lehetővé teszi, hogy több forrás jusson a hazai úthálózat fenntartására, üzemeltetésére és fejlesztésére.
Az Európai Unió hivatalos lapjában, szeptember 25-i dátummal közölt felhívás szerint a tenderen az a cég tehet ajánlatot, amelynek a nettó árbevétele az előző három év átlagában eléri a 20 milliárd forintot, és a hasonló rendszer üzemeltetéséből származó árbevétele az előző három évben összesen eléri a 10 milliárd forintot.
Rendelkeznie kell továbbá az elmúlt három évben legalább 500 kilométeren üzembe helyezett útdíjbeszedő rendszer szállításáról szóló referenciával.
A tenderre október 1-jén délelőtt 11 óráig lehet jelentkezni. A szerződéskötés tervezett időpontja 2012. december 3.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
A politológus a gyorselemzésében arra utal, hogy a miniszterelnök nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.
A külügyminiszter szerint a testületet „kicsinyes politikai bosszú” motiválja.