Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Gyorsan erősödni kezdett a forint árfolyama péntek reggel Matolcsy György új intézkedéscsomagról szóló bejelentésének hatására. Az eurót fél tízkor 282,10 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben szemben az éjszaka folyamán tartott 284,70 forint körüli jegyzéssel.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken bejelentette, hogy a kormány előrejelzése szerint a bruttó hazai termék (GDP) jövőre egy százalékkal nő az idei első félévi 1,2 százalékos csökkenés és a második félévre várt stagnálás után. A kormány emellett az idén és jövőre is 2,7 százalékos, GDP-arányos költségvetési hiánnyal számol.
A kormány Matolcsy szerint egy 397 milliárdos hétpontos intézkedéscsomagról is döntött. A csomag részeként várhatóan elhalasztják a tanárok béremelését 2014 januárjára, bevezetik a segélyplafont, emelik a Magyar Államkincstártól elvárt tranzakciós adó összegét, illetve az eddigi 1 ezrelék helyett 3 ezreléknyi adót kell fizetni, ha bankautomatából veszünk fel pénzt.
Az adóbeszedés hatékonyságának növelése érdekében a 400 ezer hazai pénztárgépet bekötik a NAV-hoz, a fordított áfát pedig kiterjesztik a sertéskereskedelemre. Eltörlik a társadalombiztosítás plafonját is.
A forint erősödésével szemben az euró ugyanakkor péntek reggelre gyengült, az éjszaka folyamán tartott 1,30 dollár feletti kéthetes csúcsról 1,2990-re húzódott vissza. A dollárt 217,07 forinton jegyezték péntek kora délelőtt a csütörtök esti 218,72 dollárral szemben, a svájci frank jegyzése 232,83 forintra esett 235,03 forintról, a japán jen pedig 2,7688 forintra gyengült az előző esti 2,7919 forintról.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.