Szabó M. István
Szabó M. István
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Nóra hosszú hetek óta fesztiválról fesztiválra jár, jókat eszik, iszik és alszik. A szabadságát tölti itthon, de lassan megint rájön a mehetnék. A 30-as évei elején járó bajai lány az utóbbi éveket óceánjáró hajókon töltötte. Fogadkozik, hogy már csak egy, legfeljebb két szezont vállal. De tavaly is pont így gondolta. Magyarok százai járják az óceánokat, a jobb élet reményében. Nem egyszerű a sorsuk.

„Amióta ilyen keveset látom, beleszerettem Budapestbe. Van összehasonlítási alapom, hiszen Riótól Rómáig az utóbbi években több tucat nagyvárost láttam” – kezdi a történetét Nóra, akitől évekig semmi sem állt távolabb, mint a külföldi munkavállalás. Sőt, korábban az volt élete legnagyobb utazása, hogy a fővárosba költözött.  

Maximalistából kizsákmányolt

Nóra, aki saját elmondása szerint kiskorától kezdve mindenben maximalista volt, hiába érettségizett kitűnőre, a család anyagi helyzete miatt szóba sem kerülhetett, hogy nappali tagozatra felvételizzen. „Komoly problémáink voltak, nagyon nagy mélypontokkal. Nehézséget okozott befizetni az osztálykirándulásokat is" – emlékszik vissza. Édesapja jó kezű géplakatosnak számított, anyukája pedig sokáig műszaki rajzoló volt a vízügynél, de aztán mindketten munkanélküliek lettek, anyukája hosszú időre. Az otthoni problémákból törvényszerűen következett, hogy hamar elköltözött otthonról – azt a fájó sebet is becsomagolva, hogy a saját érettségi bankettjére csak úgy tudott elmenni, hogy a barátja „befizette”.

©

19 évesen egy kórházban kezdett el dolgozni: először egy kétéves szakképesítőre jelentkezett, majd párhuzamosan a főiskolát is elkezdte – mindkettőt kitűnővel fejezte be. Aztán amikor egy hosszú kapcsolatának vége lett, hirtelen ötlettől vezérelve Budapestre utazott, és munkát vállalt egy kereskedelmi tévénél. Két évig recepciósként dolgozott, ezalatt kijárt egy médiaiskolát, és gyakornok lett egy kereskedelmi rádióban. Utóbbiért fizetést nem kapott, de a négyórás műsorok elkészítésében egyre többet vállalt.

„Elég volt annyi, hogy úgy éreztem: igen, ezt tudom és akarom is csinálni. Sokáig az is nagy dolognak tűnt, hogy cserében ingyen elmehetek sokféle eseményre. Ezért mindig elhessegettem magamtól azt a gondolatot, hogy igazából csak kizsákmányolnak” – emlékszik vissza Nóra. Abban reménykedett, hogy végül felveszik státuszba („vagy legalább műsoronként kiállíthatok egy számlát”), de aztán az is kezdett kínossá válni, hogy olykor-olykor a műsorvezető adott neki a saját pénzéből néhány ezer forintot, hogy legalább az albérletet ki tudja fizetni. Aztán a rádiónak új tulajdonosa lett, és a csapatot utcára tették.

„Mire felhívtak, elúszott az albérlet”

Nem alakult egyszerűbben az élete a kereskedelmi tévénél sem: két év után a biztonsági szolgálat vette át a recepciós munkát, de másnaptól gyakornokként folytatta, ugyancsak ingyen. Ám mivel mindig talált valami alibi állást, ahonnan a megélhetéshez szükséges pénz elő tudta teremteni, mindezt beruházásként kezelte. Egészen addig, amíg a tévénél előírás nem lett, hogy a gyakornok csak nappali tagozatos egyetemista vagy főiskolás lehet. Nóra hírügynökségi melót vállalt, mellette éjszaka kávézóban szolgált fel, majd egy másik tévécsatornánál vállalt szkriptelést. [Ez a munka lényegében abból állt, hogy egy élőben felvett reality show anyagát – az elhangzottakat, a szituációt – leírják – a szerk.]

A szerződés csak egy produkcióra szólt, ám mivel elhúzták az orra előtt a mézesmadzagot, hogy idővel akár riporter is lehet, keményen dolgozott és várt. „Visszanézve, az egész arról szólt, hogy olcsón szereztek embert egy rabszolgamunkára” – mondta Nóra. A napi 80-100 oldalnyi szöveg gépelésétől idővel tönkrement a keze, az egész napi üléstől pedig rossz lett a keringése. Közben munkát kapott egy sajtóügynökségnél, amely biztosabbnak tűnt bármelyik korábbi állásánál, de karácsony előtt néhány hetes leállás következett a cégnél, mely végül hónapokig húzódott: „Mire felhívtak, hogy folytatjuk, elúszott az albérletem” – meséli Nóra, aki ideiglenesen a szintén bérelt garzonban lakó nővérénél talált menedéket.

Nem voltam felkészülve, mi vár rám

Ez idő tájt már a vége felé járt a médiaszakos egyetemi tanulmányainak, a szakdolgozat megírásáig azonban nem jutott el. Az interneten ugyanis összefutott egy óvodáskori szerelmével, akiről már 10 éve nem hallott semmit, de gyorsan kiderült, hogy korábban évekig hajózott. "Elkezdtünk erről beszélgetni” – eleveníti fel a lány az új élet kezdetét. Aztán szó szót követett, és Nóra azon vette észre magát, hogy pincértanfolyamra jár, éjszakánként éttermekben gyakorolja a felszolgálást, és a biztonsági tartaléknak gondolt foglalkozásból első számú karriercél válik. Egy ügynökségen keresztül hívás érkezett: lehet csomagolni, augusztus végén Isztambulból indulás.

„Addig soha nem repültem, és nem voltam nyílt vízen sem soha. Nagyon izgultam, de egyáltalán nem voltam felkészülve, hogy mi vár rám” – vallja be őszintén. Azt tudta, hogy napi 10-12 óra munkát követelnek majd tőle, de azt már nem, hogy egy pár kényelmes cipő és a monotóniatűrés képessége mindennél többet érhet. Az első út ráadásul sokba is került: minden tartalékot és családi szívesség-keretet kimerített, mert fizetnie kellett a munkalehetőségért az ügynökségnek, fizetni kellett a vízumért, az orvosi vizsgálatért, a repülőjegyért, és még egy sor hosszabb távú kiadásért. Ez indulásként 250-300 ezer forintot jelentett 3 évvel ezelőtt.

©

Nóra első szerződése 6 hónapra szólt, és bár azt egy hónappal megtoldotta, bármennyire is skót természetű, 5-6 ezer dollárnál többet nem tudott megspórolni. Vitaminok, cipők, orvosságok a kiadási oldalon, a bevételin pedig, hogy látta Isztambult, az európai és az afrikai partoktól szegélyezve az egész Földközi tengert, oda-vissza Dél-Amerikát, sőt, még az Antarktiszt is. „Utasként biztosan nagyon élveztem volna” – mondja. Az emelt sarkú "szép cipőben" végigdolgozott napi 12 órának viszont az lett a következménye, hogy begyulladtak a talpcsontjai. És bár az orvos a műtét után csak hat hét pihenőt írt elő, végül egy évet gyógytornával és rehabilitációval töltött el itthon, miután az egyik lábát végül másodszor is műteni kellett.

Vissza-vissza

Amikor orvosilag rendbe jött, lábműtét ide vagy oda, egyből visszament. Egy másik hajón, ahol jóval többet kereshetett, ugyanazt a munkát vállalta: ismét pincérasszisztens lett. Ez annyit tesz, hogy a pincérrel párban 16-24 ember étkezési, éttermi fogyasztási igényeit lesi és szolgálja ki reggel, délben, este. A hét minden napján.

„Mit csináltam volna itthon? Felszolgáljak étteremben? Munka nem lett több vagy jobb itthon, és ha valaki egyszer úgy reggelizhet hajnalban, hogy gleccsereket vagy érintetlennek tűnő brazil őserdőt bámul, akkor azt nehéz itthon felülmúlni. És ha rengeteget is kell érte dolgozni, ténylegesen pénzt is keresek” – magyarázta Nóra. Ehhez bírni kell a katonás rendet: azt, hogy az emeletes ágyas, kétszemélyes kabin se nagyobb pár négyzetméternél, hogy engedély kell az étkezéshez is, és hogy fizetni kell az internetért, „ami drága, viszont lassú” – tette hozzá a lány.

Kultúrák találkozása

"Az első hajóm kicsinek számított, mert csak 681 utasa volt. Ahol most dolgozom, ott a kiszolgálószemélyzet létszáma ennek majdnem háromszorosa. Annyiféle kultúra keveredik össze abban a zárt térben, hogy ha akarsz, se tudsz kitérni a hatása alól. Az először érdekes, ha valaki két kézzel, evőeszköz nélkül eszik melletted, és az is lehet egzotikus élmény, hogy olyan embertípusokat látsz, amiket korábban csak a tévében. Azt azért nehéz megemészteni, hogy miközben mindenki a sajátjaival (a filippínók, a jamaikaiak, a thai-ok egymással) tart össze a legjobban, ez alól mi, magyarok kicsit kivételek vagyunk. Nem tartjuk egymásban a lelket úgy, ahogy én például pár mexikói és dominikai haverommal, és sok román és horvát haverom is sokkal közelebb áll hozzám."

A napjai olykor fél hatkor kezdődnek, és néha csak éjfél körül érnek véget. És ezen az sem sokat segít, hogy a reggeli-, ebéd- és vacsoraturnusok között 45-60 perc szünetet kapnak. „Már rutinból, félálomban is képes vagyok felkelni, és bár nem tudok 5 perc alatt elkészülni, tükör nélkül is tökéletesen mosolygok bármikor. De egy dolgot biztosan másképp csinálok ott, mint itthon: a hajón minden hajnalban reggelizek. Nem számít, hogy éhes vagyok-e, mert nem tudom soha, hogy mikor ehetek majd legközelebb” – mondta nevetve. Kérhetné magát szobalánynak vagy recepciósnak is. De azt mondja, ha már ott kell lennie, akkor inkább az étteremben, ott, „ahol a legjobb pénzt keresik”.

©

Még egy-két év

Augusztusban a Karib-tengerhez utazik, már nem számolja, hányadszor lépnek majd be Mexikóba, és már nem tartja egzotikusnak azt sem, hogy kikötnek-e a Bahamákon. Legutóbb előfordult, hogy 3 hétig le se szállt a hajóról. Inkább konditerem és alvás – erre esküszik. „Amikor hazajövök, rádöbbenek, hogy elszaladtak mellettem az évek. Hogy azt az időt, amit kint töltök, elvesztem, mert hiába tartom a kapcsolatot pár emberrel, soha nem ugyanoda jövök vissza, mint ahonnan fél éve elmentem” – mondja. Ezért már csak 1-2 évet lesz „kint”. Igaz, tavaly is pont így gondolta. 

Hogy mi a végső célja? Egy saját lakásra gyűjt. Hitel nélkülire. Azt mondja, sose fogja elfelejteni, hogy milyen, milyen felszabadító érzés volt, amikor egy gombnyomással vissza tudta fizetni a diákhitelét. Állítja, azóta lelkileg lett könnyebb az élete. 

Az ingázó életmódból azonban nem olyan könnyű kiszállni. Nóra, ha hazafelé készül, rendre eljátszik a gondolattal, hogy felbukkan valaki, akiért itthon tudna maradni. De aztán "ahogy közeledik a kihajózás ideje, végül annak örülök, hogy nem lesz fájdalmas szakítás, mert nekem mennem kell. A hajón az tartja bennem a lelket, hogy egyszer majd hazajövök, itt az, hogy visszamegyek. Ez a háborús szindróma, igaz?”

Az óceánjáró fizet a legjobban

Az óceánjárókon dolgozó magyarokat több ügynökség közvetíti ki a hajókra, ezek közül talán a GMN Hungary, az  ICTC, a BestCrew és a KG International a legismertebbek. Az ügynökségek közt van, amelyik folyam-, és tengerjáró hajókra is keres munkaerőt. A legjobban azonban a hosszú utakat teljesítő óceánjárókon fizetnek. Az ügynökségek szervezésében felkészítő tanfolyamokat kell először elvégeznie a jelentkezőknek, és a sikeres, zömmel angol nyelvű vizsgák után a közvetítő cégek ajánlják ki a munkaerőt a hajótársaságoknak. Az első kiutazást zömében minden cégnél maga a dolgozó finanszírozza, utána viszont az adott cégtől függően ebben is kapható támogatás. Nem ritka, hogy a cég megtéríti az előzetes, kötelező orvosi vizsgálatok árát, és az sem, hogy a hazautazást is kifizetik.

A kereset változó, egy gyerekfelügyelő, recepciós 1200, egy villanyszerelő pedig 1800 dollárt kereshet egy hónapban, míg egy pincér gyakran az 1500-2000 dolláros alapfizetésén túl az összes borravalót is elteheti. A kereseti lehetőségek persze cégenként változóak, és az is jellemző, hogy azokban a munkakörökben, ahol a vendégekkel közvetlenül érintkezik a munkavállaló (bármixer, felszolgáló, fényképész stb.) a korábban „lehúzott” szezonok jelentősen emelik a dolgozó ázsióját.

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a hvg gazd Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Nem bánja meg!

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
A TDK kitalálta, hogyan lehet nagyon könnyen életben tartani az otthoni bonsai fát

A TDK kitalálta, hogyan lehet nagyon könnyen életben tartani az otthoni bonsai fát

Az őszödi beszédre is visszaemlékezett Gyurcsány - videó!

Az őszödi beszédre is visszaemlékezett Gyurcsány - videó!

A TEK ráállt a ferihegyen elfogott szír terrorista ügyére

A TEK ráállt a ferihegyen elfogott szír terrorista ügyére

Tagadta bűnösségét a terrorizmussal gyanúsított szír férfi

Tagadta bűnösségét a terrorizmussal gyanúsított szír férfi

Hétfőn megkezdik az EP-választási értesítők kézbesítését

Hétfőn megkezdik az EP-választási értesítők kézbesítését

Újra utcán a belgrádiak

Újra utcán a belgrádiak