Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az MSZP elnöke szerint a kormány kapkodó, rossz választ adott a Mol–INA-ügyben, és a nemzeti érdekkel ellentétesen cselekszik, amikor arra biztatja a Molt, hogy adja el részesedését a horvát olajtársaságban.
A magyar hatóságok a Mol–INA-ügyben lefolytattak egy vizsgálatot, azóta új körülmény nem vetődött fel, így az MSZP ezt egy lezárt jogi ügynek tekinti – mondta Mesterházy Attila.
Az MSZP elnöke közölte, ugyanakkor a kabinet hibát követ el, amikor kormányhatározattal próbál belenyúlni egy tőzsdei cég stratégiájába. Hozzátette, az Orbán-kormány szembemegy a nemzeti érdekkel, amikor azt mondja, a Mol adja el részesedését a horvát olajcégben, ez ugyanis a magyar vállalat régiós vezető szerepét veszélyezteti.
Az MSZP álláspontja, hogy a Molnak meg kell tartania részesedését az INA-ban – jelentette ki Mesterházy Attila.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.