Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A jelenlegi forintárfolyam-ingadozás a bankok szerint még nem okozott komoly változást a betétállományokban, de a befektetők átcsoportosítják a megtakarításaikat, a kamatkülönbség ugyanis a forintos és eurós megtakarítások között történelmi mélyponton áll, már az egy százalékpontot sem éri el.
Az elmúlt napokban megindultak a pénzek az eurós alapokba, miután a forint árfolyama négyhavi csúcsra került, a betéteknél azonban még kevésbé látszik az átcsoportosítás – írja a Világgazdaság.
A lap hétfői cikke szerint a hazai valuta bő 3 százalékot erősödött a közös uniós fizetőeszköz ellenében az elmúlt hetekben. Ez a jelenség arra késztetheti a befektetőket, hogy átcsoportosítsák a megtakarításaikat, a kamatkülönbség ugyanis a forintos és eurós megtakarítások között történelmi mélyponton áll, már az egy százalékpontot sem éri el. A lekötött forintbetétekre ugyanis márciusban átlagosan már csak 2,06 százalékos kamatot fizettek a bankok, az eurós lekötésekre ugyanekkor 1,14 százalékos bónuszt kínáltak.
A jegybanki adatok szerint az utóbbi években megfigyelhető volt, hogy a forint erősödését komolyabb beáramlás kíséri a devizabetétekbe, míg a forint hirtelen gyengülésére a betétek felszámolásával reagálnak a háztartások. Ilyenkor egy-két hónap leforgása alatt a devizabetét-állomány 10-15 százaléka is megmozdul.
A jelenlegi forintárfolyam-ingadozás a bankok szerint még nem okozott komoly változást a betétállományokban. Több hitelintézetnél is tapasztalnak mozgásokat, az MKB-nál például forintgyengülés esetén az ügyfelek egy része forintra vált, de a bankok többségénél a kliensek nem "ugrálnak" – írja az újság.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Sokak félelme szerint Oroszország néhány éven belül képes lehet arra, hogy támadást indítson egy másik európai ország, akár egy NATO-tagállam ellen. Ez attól is függ, hogy Ukrajna meddig állja a sarat.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Több ponton is jogellenesnek tartják a folyamatot.
Április 12-én lesz a voksolás, ha hinni lehet a dátumnak a kormányfő polóján.