Itt a példa, hogy a Nap tényleg olcsó áramtermelő

Alig több mint 15 centes kilowattóra az átlagára a napenergiából nyert áramnak Ontarióban – írta meg a Cleantechnica. És ha ez egy "csupán" 140 megawattos projektre számítva tett megállapítás is, tegyük gyorsan hozzá: a hivatalos, rendszerirányító által közölt, súlyozott árak között csak a szél volt olcsóbb ennél – még a vízenergia is másfélszer ennyibe kerül.

Ontarió szép napot kíván

SunPower

A kanadai Ontarióban 140 MW új napenergia-telepítési projektre írtak ki tendert. A hét nyertes pályázat összesített árai alapján a tartomány Független Villamosenergia Rendszerirányítója (IESO) azt találta, hogy a megkötött szerződések kWh-ra számolt átlagára csupán 15,67 (kanadai) cent – vagyis: forintra átszámoltan 32,9 forint. Összesen hét projektcéggel kötöttek szerződést, az ajánlatok 14,15 cent és 17,85 cent közöttiek voltak. A legnagyobb szeletet a tortából a BluEarth Renewables vitte (54 MW), de a mifelénk ismerős – Szegeden éppen a kivonulását előkészítő francia cég kanadai leányvállalata, az – EDF EN két projektet is nyert (10 MW, illetve 12 MW), de komoly kapacitásokat vitt el az Invenergy (6.75 MW), a SunEdison (44 MW), a SkySolar (11.76 MW) is.

A 2015 márciusában meghirdetett tenderen nyertes hét projekten túl azonban két dolgot érdemes megjegyezni:

1.) Ne is keresse, megmutatjuk, hol van a világtérképen Ontario, Kanada legnépesebb, illetve Quebeck után a második legnagyobb területű állama. Itt (pirossal jelölve):

Ontario a kép bal szélén, mi a jobbon

GoogleMap

Aztán miután a mintegy 11 Magyarország méretű országnak hazánkhoz, illetve az Egyenlítőhöz való viszonyát is leellenőrizte, hozzá kell tenni azt is, hogy Ontarióban a havi átlagban számolt napsütéses órák száma januárban, októberben, novemberben és decemberben nem éri el a napi 4 órát, miközben 8 óránál többet csak a nyári-koranyári hónapokban (május, június, július, augusztus) süt a nap.

Kanada egyik legnaposabb helye – ahol évi 2500 órát süt a nap – például nem is itt van, hanem az Ontariótól keletre fekvő Saskatchewan államban lévő Estevana nevű városban. Ehhez képest Ottawa és Toronto is csak mintegy 2070 órával "gazdálkodik", és a legnaposabb Thunder Bay-ben is csupán 2120 a napfényes órák száma. (Magyarország esetében ez az érték átlagosan 1800-2300 közé esik, de az ország negyedén 2100 óra/év feletti érték az általános).

2) Az ontariói 140 megawatt napenergiás termelőkapacitás építéséről szóló pályázati kiírására több mint 12-szeres túljelentkezés volt – mivel összesen 1742 MW értékű ajánlatot vettek nyilvántartásba. Ez nyilvánvaló módon a versenyt élénkítette, melynek hatására a beruházók árcsökkentési hajlandóságát erősítette.

Eközben Magyarországon

Az IESO a bejelentéssel egy időben ráadásul azt is közölte, hogy az új napenergia-kapacitások mellett további 300 MW szélenergia-projekttel bővültek (ezek súlyozott átlagára 8,59 cent/kWh – azaz: egységenként 18,03 forint), plusz, nem meglepő módon, hisz mégiscsak a nagy tavak vidékéről van szó, jó néhány folyóval, még 15,5 MW vízerőmű projekttel is (ezek súlyozott átlagára 17,59 cent/kWh –, azaz: egységenként 36,9 forint) volt. Jóllehet, a kanadai és a magyarországi lakossági áramárakat nehéz volna egzakt módon összehasonlítani (mivel a tengerentúlon a rezsicsökkentést és az állami tulajdonú közműcég kisgömböcként működését valószínűleg meg sem értenék), de a példaként citált E.On Magyarország aktuális tarifatáblázatát látva nyilvánvaló, hogy az ontariói napenergia termelői ára összevethető azzal, amit az MVM – jelentős mértékben a Paksi Atomerőműre támaszkodva – kínálni képes. (Magyarországon az átlag lakossági fogyasztó nettóo 14,34–20,72 forint/kWh áramdíjat fizet.)

Mivel a napenergia-technológia globális és mindenhol kompatibilizálható, nem tűnik nagy merészségnek kijelenteni: ezzel az árral a napelemek már Magyarországon is versenyképesek tudnának lenni. Pláne, ha a termelők és a fogyasztók közel volnának egymáshoz, mivel így a szállítási költség (ami nálunk jelenleg a nettó villanyszámla mintegy felét teszi ki: 13,48 Ft/kWh) egyértelműen olcsóbbá tehetné a rendszerműködést.

Ehhez képest hazánk ma is alig több mint egy fekete lyuk a világ napenergiatérképén, s nagyon-nagyon távol van attól, hogy az ontarióihoz hasonló labdába rúghasson. Az dicséretes, hogy tavaly Jászágón beüzemelték az első magánberuházásból épített naperőművet (mindössze 0,5 MW kapacitással, de ehhez hasonló mini-projektből azóta akadt még néhány), és hogy az RWE a Mártai Erőmű meddőhányóira telepített egy 16 MW-os napelemmezőt. Az is megsüvegelhető, hogy Pécs mellett végül nem is 7, hanem 10 MW-os naperőművet épített a kormány, jóllehet, ezzel Orbánék láthatóan kipipáltnak tekintik a kérdést – azzal együtt is, hogy a beruházást az EU fizette.

Pedig az ma már kevés, hogy legyen nekünk is egy állami naperőművünk "mutatóba", mert csak a szinten tartáshoz évente kellenének efféle zöldenergiás "mutatványok". Erről szól most Európában nem csak "bezzeg Németország" és Dánia jelenkori története, de Franciaországtól Skóciáig és Hollandiáig minden kormányé. Arról, hogy önként vagy kényszerből, direktben vagy a támogatási, beruházás-ösztönzési szabályok alakításával indirekt módon, de sok-sok megújuló energetikai nagyprojekt mögé odaálltak.
Erről szól az Egyesült Államok hajrázása, erről szól Kína és India alakuló rivalizálása és az is, hogy Japánban újra felkelék a nap. Kanada is csak a mintát követi.