szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Folytatja az expanziót idén is a Spar, amely a modernizálást követően öt üzletét nyitotta újra márciusban, Tökölön pedig új szupermarketet adott át.

A tököli egységet egy korábbi üzlethelyiségből alakították át mintegy 135 millió forintból, a beruházással 21 új munkahely jött létre - közölte a Spar. A márciusban Gárdonyban, Harkányban, Sümegen, Sajószentpéteren és Szolnokon újranyitott áruházai felújítására, korszerűsítésére a társaság több mint 100 millió forintot fordított a közlemény szerint.

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. forgalma tavaly 3 százalékkal 488,2 milliárd forintra bővült, az idei tervekben az 500 milliárd forintos forgalom elérése szerepel. A cég a múlt év végén 456 üzlettel rendelkezett Magyarországon, ezek közül 75-öt franchise rendszerben kiskereskedő működtetett. A Spar több mint 13 ezer dolgozójával az ország egyik legnagyobb munkaadója.

A cég az elmúlt 25 évben mintegy 1 milliárd eurót, azaz 300 milliárd forintot fektetett be Magyarországon, ebből tavaly 32 millió eurót, vagyis mintegy 10 milliárd forintot. Heiszler Gabriella ügyvezető igazgató március elején azt mondta, az idén várhatóan mintegy 23 milliárd forintot költenek beruházásokra, a tervekben szerepel egyebek között 27 áruház felújítása, valamint 5 új üzlet átadása.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!