Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az ügyészség szerint nincs akadálya annak, hogy egy szakértő kizárása után is felhasználják a szakvéleményt Tarsoly Csaba és társai elleni perben, ám a pert vezető bíró egy hónapja még nem így látta.
Ellentmond a bírói vélemény a Fővárosi Főügyészség keddi nyilatkozatának, amely szerint az egyik szakértő kizárása után sincs akadálya, hogy a Quaestor-per bizonyításánál használt szakértői véleményt használják.
A per terjedelmes szakértői véleményét készítő egyik kirendelt szakértő elfogultság miatti kizárását másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla hagyta helyben. Lapunk ezzel kapcsolatos cikkére reagálva a Főügyészség is a végzés egy részét idézte. E szerint: „az együttesen adott szakvélemény lényegében azt jelenti, hogy annak minden megállapításával egyetértenek a szakvélemény készítői, így az egyik szakértő kizárása a szakvélemény felhasználhatóságát alapvetően nem érinti”.
Jogi szakértők szerint azonban a gyakorlatban nem lehet szétbontani a terjedelmes szakvéleményt, így az sem elképzelhető, hogy kiválasztják és továbbra is felhasználják a bizonyításnál azokat a részeket, amelyeknek a szerzőjénél nem merül fel az elfogultság gyanúja.
Így gondolta a Quaestor-perben eljáró bíró is, aki december 15-én döntött a szakértő kizárásáról. Az ATV Híradójának felvételén is hallható döntésében akkor úgy fogalmazott: „a törvényszék döntésének jogerőre emelkedését követően azt jelenti, hogy az eljárásban jelenleg rendelkezésre álló szakvélemény a továbbiakban figyelembe nem lesz vehető. "(A felvételen 2:45-től hallható a döntésnek ez a része.)
Nehéz elképzelni, hogy a jogerős végzés meghozatala után a bíró meggondolta volna magát, és mégis úgy ítéli, hogy elfogadható a mellékletekkel együtt 8800 oldalas szakértői vélemény. Ebből egyébként a vádirat sok helyen szóról szóra idéz.
Főügyészség: az Ítélőtábla is egyetért |
Cikkünk megjelenése után a Fővárosi Főügyészség így reagált: Nem „az ügyészség szerint nincs akadálya” annak, hogy az egyik szakértő kizárása ellenére a szakvéleményt felhasználják az eljárásban, hanem a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság jogerős végzésben iránymutatása szerint. Arról van ugyanis szó, hogy az elsőfokú bíró, amikor egy hónappal ezelőtt kihirdette a végzést, akkor a szakvélemény továbbiakban történő felhasználhatóságát másképp látta, mint a felettes bíróság most. A Fővárosi Főügyészég a fenti jogi helyzetet közölte a tegnapi reakciójában is; így a fenti jogi álláspontot kizárólag az ügyészségnek tulajdonítani helytelen, a közvélemény szempontjából pedig félrevezető. |
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.