A szomszéd Coca-Colája édesebb, mint a hazai, mert abban valódi cukor van. A tájékozott fogyasztó alighanem legyint most: tele voltak az újságok azzal, hogy idehaza kukoricából gyártott izocukorral édesítik a barna levet, míg a Lajtán túl igazi cukor kerül bele.

Csakhogy a hírek, amelyek rendre arról szóltak, hogy az igazi ínyencek kedvéért már borsos felárral odaátról importálják az italt – az Egyesült Államokból érkeztek. A mexikói változat, röviden a MexiCoke azért népszerű, mert miközben a kóla őshazájában már 30 éve izocukor kerül az italba (egyébként a konkurens Pepsibe is), a Rio Grandétól délre nagyobbrészt az ottani nádcukortermelők áruja járul hozzá az üdítő egészségrongáló hatásához.

Hát ez nagyon jó poén, nekem annyira tetszik, hogy másodszor sütöttem el. Először ugyanis akkor, amikor 2014 decemberében arról írtam, tényleg silányabb cuccokat nyomatnak-e ugyanolyan csomagolásban a becsapott magyar fogyasztóknak a multik.

De nem én kezdtem! A most elővett hírek nagy részét – alighanem újabb kormánykampány bevezetéseként –  a szerzők gátlás nélkül felmelegítették a két évvel ezelőttiekből. Azokból, amelyek már az akkori kampány idején sem voltak újak. Meg olyan nagyon igazak sem.

Mindjárt mondom is, miért, de előbb úgy illik, hogy a magunk háza táján söpörjek. Sajnos, a magyar sajtónak az a része, amely túlnyomónak mondható, simán benyalta, amit a Magyar Idők feltálalt. Sajnos, mi sem voltunk kivételek. Nem ment minket, de ellenzéki politikussal is megesett, hogy készpénznek vette a többéves nóvumot. Eltartott egy darabig, amíg a Magyar Márkaszövetség ébresztőt fújt, és csak aztán ment át valami pontosítás a híroldalakon. Kár.

Akkor most folytatom. Mit érdemes valóban feleleveníteni az évekkel korábbi történetből? Az ASS szlovák fogyasztóvédelmi egyesület, amely 2011-ben előjött az izocukros Coca-Cola és a többi áru manipulálásával, a 2014-es cikkünk írásakor már nem volt fellelhető. Legalábbis szlovákiai tudósítónk nem bukkant érdemi tevékenységük nyomára. Tán nem is volt más feladatuk, mint egyszer, de akkor nagyon belefújni a nulláslisztbe? (Konkrétan egyébként az őrölt paprikába.)

A 2014-ben bizonyítékként idézett magyar vizsgálatról is érdekes dolgokat tudtam meg. Az is hároméves volt: a szlovák akciózás utáni hónapokban készítette a fővárosi fogyasztóvédelmi felügyelőség (BFKHFF). Amikor 2014-ben a felmérés utóhatásairól érdeklődtem, Bobál Pál, a felügyelőség vezetője nemcsak hatósági eljárásról, netán büntetésről nem tudott beszámolni, hanem úgy értelmezte a 2011-es vizsgálatukat, hogy nem volt számszerűen mérhető bizonyíték arra, hogy a magyar fogyasztó rosszabb minőségű termékeket kapott volna. Arról a hivatal nem tehet, tette hozzá, miképpen interpretálja bármikor a jelentését a sajtó.

Az élelmiszer-biztonsági hivatal (Nébih) 2014 végi vizsgálata pár hónappal követte a multiverő kampányt. A Nébih a BFKHFF-hoz képest több terméket vett szemügyre (a mostani hírekben is visszaköszönő 24-et), és így már valóban nyomára bukkant olyan trükköknek, amelyeket a korábbi összehasonlítások inkább csak sejteni engedtek. Az összkép ugyanakkor nem volt rossz. A 24 termékből háromnál (egy energiaitalnál, egy vaníliás cukornál és egy húslevespornál) találtak büntetendő osztrák-magyar eltérést, a többinél vagy nem, vagy – egy instant kakaónál, egy mogyorókrémnél és háromféle tejdesszertnél –  az élvezeti értékükben érzékeltek különbséget, de nem a minőségükben. Ezen is szabad háborogni, elvégre ezeknél igenis fontos az ízük, a selymességük, a habosságuk – de ez azért nem kelti mindenre kiterjedő csalás látszatát, és nem nagyon tér el az élelmiszer-vizsgálatok átlagától. Ez persze csak az én véleményem. Ugyanezt a 21:3 arányt múlt hétfői közleményében a Földművelésügyi Minisztérium – a részletekben nem elveszve – úgy értelmezte, hogy „a legtöbb esetben minőségbeli és összetételbeli különbségek vannak“.

Az FM-et most a szlovákok újabb aktivitása hozta lázba: a pozsonyi minisztérium az élelmiszer-felügyelettel (SVPS) közösen 22 termék összetételét hasonlította össze (ez tényleg friss hír), és azt derítették ki, hogy a vizsgált élelmiszerek felénél a gyártók alacsonyabb minőségű termékeket hoztak forgalomba Szlovákiában, mint Ausztriában.

Nálunk a BFKHFF időközben már nem foglalkozik a témánkba vágó ellenőrzésekkel. Egyértelmű, hogy onnan nem érkezett újabb muníció. Az idevágó vizsgálódás a Nébih dolga, onnan pedig mostani kérdésemre nem küldtek egyetlen újabb kelet-nyugati összehasonlítást sem.

Picit árnyalja a multik elleni összeesküvés-elméletet, ha átböngésszük a Nébih – a kormányszervek átlagához képest feltűnően színes és informatív – honlapját. Az utóbbi két évben közzétett terméktesztek között (korábbról nincsenek ilyenek a honlapon, de mi most úgyis a 2014 óta történtekre vagyunk kíváncsiak) utalásszerűen ugyan, de akad egy-két adalék. „Érdemes megemlíteni, hogy a Nébih a Lavazza és a Segafredo termékeiből egy Ausztriában és egy itthon kapható csomagot hasonlított össze: a Magyarországon vásárolt áruk jóval előrébb végeztek a kedveltségi listán osztrák társaikhoz képest“ – olvashatjuk a 2015-ös kávékóstolás eredményeinek végén. Pár hónappal később a hivatal nyári munkát vállalt magára: tesztelték a citromos söritalokat, köztük a Gösser Nature Radler Ausztriában és idehaza forgalmazott változatát. „A két termék közel azonos pontszámot kapott“ – rögzítették józanul.

A kávétesztből vett idézet nyomban jelzi is, miért lehetnek mások – nem feltétlenül jobbak vagy rosszabbak, hanem mások – a más-más piacra szánt termékek. Amikor a kávésokat kérdeztem, a legtöbb cég nyíltan vállalta, hogy az egyes országok lakóinak ízléséhez igazítják az ott árult keverékeket. Vannak, akik ezért országonként más néven forgalmazzák a kávéjukat, mások (szerintem ez a rosszabb megoldás) ugyanolyan név alatt kínálnak más ízeket. De ez már tényleg ízlés dolga (és egészen más kérdés, mint az, hogy ha drágul a kávé, akkor olcsóbb ázsiai fajtákból kevernek bele többet, így próbálják megtartani az árérzékeny vevőket). Ezért más egyik-másik csoki vagy üdítőital is, ezt a gyártók többnyire nem is titkolják.

Egyébként is részben lélektan dolga, mit érzékel a fogyasztó – már ha egyáltalán abba a helyzetbe kerül, hogy nemzetközi összehasonlítást tehet. Ha az olasz tengerparton, azúrkék ég alatt szürcsöl valamilyen üdítőt, nyilván szebb emlékei fűződnek hozzá, mint amikor a hazai kisközért polcáról vette le az üveget – magyarázta akkor egy piackutató szakember, nem hallgatva el persze azt sem, hogy termékracionalizáció márpedig létezik.

Annak módszerei közül leginkább az emlékeztet a multikat beárnyékoló gyanúra, amikor a termékben addig csökkentik a drágább alapanyagok arányát – illetve pótolják azokat olcsóbbakkal –, amíg a tesztek alapján a fogyasztó még megfelelőnek tartja a minőséget. Ilyenkor a megtakarítás megjelenik az árban, hiszen éppen az a cél, hogy az árérzékenyebb piacon is jól el tudják adni a terméket.

Na hát ez az, amit nagyon jól el tudunk képzelni minálunk, ahol a biopiac és az Igazi Magyar Kézműves Termékvásár jórészt a budai és Buda környéki polgárok vidámparkja, miközben a zemberek sajnálatosan nagy többsége valahogyan nem tud lejönni a kínai piacok és a diszkontáruházak kábulatáról.

Rímelt erre a BFKHFF 2011-es vizsgálatában szereplő pelenka példája. A lengyel produktum 17 százalékkal gyengébb nedvszívó képességét a német termékhez képest 40-50 százalékkal alacsonyabb ár ellensúlyozta. Ez felfogható úgy is, hogy a magyar piacra silányabb termék került, de úgy is, hogy ár-érték arányban kedvezőbb, mint az összehasonlításul szolgáló Ausztriában.

Többéves információhiány után hamarosan többet tudhatunk ilyesmikről. A mostani szlovák példa nyomán „mintegy 100 termék átfogó vizsgálatát rendelte el a földművelésügyi miniszter“ – közölték a múlt héten. Sőt, „a Nébih szakemberei elkezdték a termékek összehasonlító és érzékszervi analízisét“. És az FM Sajtóirodája orwelli jószándékkal felemelte a mutatóujját: „Az ügy tisztázásáig pedig ajánljuk mindenki figyelmébe a jó minőségű magyar termékeket, magyar élelmiszereket“.

Emlékeznek még arra, amikor pár éve a kormánytévé híradója és a kormány napilapja úgy működött, hogy a Tescóban mindig egerek szaladgáltak, a CBA-ban pedig öntudatos dolgozók vidáman végezték bevásárlásaikat? Mint tudjuk, nemcsak a kis propagandatrükk nem vált be, hanem a lejtős pálya ellenére, a különadós, plázastopos, díjbeszedős, veszteségbüntetős letámadás után a multik egészen jól tartják magukat, miközben jobbnak szánt boltjai cégérére a CBA már a saját logóját sem meri kitenni.

Csak nem ezért cselszövik be a Nébihet egy újabb propagandakampányba? Szerintem nem kellene kockára tenni az amúgy minden fogyasztó számára fontos munkát végző szakértők szakmai tisztességét.