Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Mégsem kéri ki a kormánytól a Fideszes többségű zalaegerszegi Közgyűlés az Eliosról szóló OLAF-jelentést.
Rendkívüli közgyűlésen vonta vissza a zalaegerszegi Közgyűlés fideszes többsége azt a határozatot, amelyben arra kérték a kormányt, adja ki számukra az Elios-ügyben készült, és súlyos szabálytalanságokat feltáró OLAF jelentést, és azt ők nyilvánosságra is hozzák - mondta a hvg.hu-nak az egyik előterjesztő, az LMP-s Paksy Zoltán.
Szerdán az előterjesztést a legnagyobb meglepetésre a 12-ből 6 fideszses megszavazta, így ellenzéki képviselőkkel együtt többséget kapott a javaslat. A Fidesz már ott észbe kapott, és rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte. Legkorábban ezt csütörtökön lehetett megtartani, így reggel 8-ra össze is hívták az ülést, majd egy órás vita után korrigálták a számukra kínos helyzetet. Az új szavazáson már odafigyeltek, és mindenki a helyes választ nyomta. Az LMP-s és szocialista képviselő ugyan vitatta a rendkívüli ülés jogalapját, de a jegyző szerint minden rendben volt.
Így tehát nem kérik ki a kormánytól az OLAF-jelentést. Paksy azt mondta, a fideszesektől nem hangzott el új érv a vitában, a frakcióvezető továbbra is azzal érvelt, tévedésből nyomtak igent tegnap.
Hátha kaptak volna pénzt
Zalaegerszegen egymilliárd forintos beruházást hajtott végre az Elios, ezért az ellenzéki képviselők azzal érveltek, különösen fontos, hogy megismerjék az OLAF érveit. Paksy most a hvg.hu-nak azt mondta, a vitában azzal érvelt az ellenzék, hogy nem politikai okokból kell kikérni a jelentést, hanem a város szempontjából lenne fontos megnézni, jogi értelemben van-e bármilyen következménye, kaphatnak-e kárpótlást, jóvátételt. "Azt mondtuk, ennek lehet pozitív következménye a város számára." Paksy szerint lehet, hogy ezzel értett egyet több fideszes.
Az Elios önkormányzatok közvilágításának korszerűsítését végezte el 2012 és 2015 között részben olyan időszakban, amikor a cégnek Tiborcz István, a kormányfő veje is a tulajdonosa volt. A gyanú szerint Tiborcz cége és üzlettársának egy másik vállalkozása is összejátszott abban, hogy ők nyerjék el az önkormányzatok megbízásait. Több helyen a túlárazás gyanúja is felmerült.
Ráadásul több településen romlott a közvilágítás, miután az Elios LED-es technológiára váltott. Így például Zalaegerszegen is panaszkodtak a sötétségre, sőt le is kellett cserélni egyes lámpatesteket, igaz, szakemberek szerint csak szokatlan a LED-világítás a megszokott szórt fénnyel szemben.
Egyre több minden derül ki a jelentésből
Az OLAF-jelentést közben megszerezte és ismertette a 24.hu. Abban egyebek közt az áll, hogy az Elioshoz kötődő közbeszerzések közül a vizsgált 35 projekt mindegyikében felmerült a visszaélés gyanúja, de az esetek felében, 17 pályázatnál egyenesen úgy találta az OLAF, hogy szervezett csalási mechanizmust építettek ki. A lap csütörtökön újabb részleteket közölt a jelentésből, eszerint bizonyítható, hogy a cég az egyik vezetőjén keresztül előre egyeztetett Szekszárd fideszes vezetőivel, majd pedig olyan indulási feltételek kerültek a pályázati kiírásba, amelyeket kizárólag az Elios tudott teljesíteni.
Szerdán az Elios is kiadott egy közleményt, szerintük a felfokozott érdeklődés politikai indíttatású, és bizonyos érdekkörök politikai ambícióit hivatott elősegíteni.
Az ügyben Magyarországon nyomozás zajlik, amelyet a Pest Megyei Főügyészség rendelt el és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda végez.
Orbán Viktor miniszterelnök, amikor veje egykori cégének OLAF-vizsgálatáról kérdezték, azt mondta, nem foglalkozik üzleti ügyekkel és nem is fog.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.