Argentína nem először került a gazdasági összeomlás szélére. 1990-ben az 5000(!) százalékos éves inflációt Carlos Menem elnöknek csak rendkívüli intézkedésekkel (pl. a peso dollárhoz kötésével) sikerült visszaszorítania, majd a Nemzetközi Valutaalap (IMF) receptjét követve, a liberális gazdaságpolitika segítségével sikerült fenntartható növekedési pályára állítania a gazdaságot. Ez jelentős megszorításokat és társadalmi problémákat okozott az országban, ugyanakkor visszahozta a gazdasági növekedést is (1991-92-ben évi átlag 5 százalékot).

Az 1998-as világgazdasági visszaesést (orosz és délkelet-ázsiai valutaválságok) azonban az argentin gazdaság is megsínylette, 2001-ben csaknem 16 százalékos volt a GDP visszaesése. Ugyanezen év végén a magas inflációtól és a leértékelődéstől félve a lakosság megrohamozta a bankokat, kivett minden pénzt, amit csak tudott, és átváltotta dollárra. A gazdasági és pénzügyi válságot politikai válság is követte. 2001. december 20. és 2002. január 2. között öt elnök váltotta egymást az ország élén. Végül a 2003-ban megválasztott peronista Nestor Kirchner (2003–2007 között Argentína elnöke) tudott csak úrrá lenni a helyzeten.

A több mint egy évtizedig tartó kirchnerista gazdaságpolitikának voltak elismerésre méltó lépései. A 2001-es gazdasági összeomlás után Kirchner gyakorlatilag megfelezte az ország adósságát egy akkor ügyesnek tűnő húzással, melynek a negatív hatásait azonban egy évtized múltán (a 2015-ben megválasztott) Mauricio Macri elnöknek kellett kezelnie.

Mauricio Macri, a Változtassunk (Cambiemos) jobbközép választási koalíció jelöltje táncol és énekel az argentin elnökválasztás első fordulójának estéjén Buenos Airesben 2015. október 25-én

MTI / EPA / Juan Ignacio Roncoroni

Nestor Kirchner és az elnökségben 2007-ben őt követő felesége Cristina Fernández de Kirchner hivatali ideje alatt az (államosításokkal tarkított) nacionalista gazdaságpolitika keveredett a szociális ellátórendszer kiterjesztésével (munkavállalók jogainak erősítése, jóléti kiadások növelése, ártámogatások bevezetése alapvető termékekre és szolgáltatásokra). Ez azonban megterhelte a költségvetést, és fenntarthatatlanná tette a programokat, különösen a nyersanyagárak 2014-es visszaesését követően. (Argentína exportja főleg mezőgazdasági termékekből áll: szójabab, szójaolaj, szójaliszt és kukorica.) Ezek finanszírozása azonban külső hitelfelvétel nélkül csak a belső valutatartalékok felélésével volt kivitelezhető. A 2012-es 50 milliárd dolláros szintről 2015-re (a választások idejére) 25 milliárd dollár alá csökkent az ország valutatartaléka.

Az argentin kormányzat támogatói amerikai befektetési alapok ellen tüntetnek Buenos Airesben 2014. július 30-án

MTI / EPA

Mauricio Macri 2015-ös megválasztásakor hatalmas várakozások voltak mind az emberek, mind a nemzetközi befektetők körében, mert a liberális „reformista” elnök már két évtizede nem állt az ország élén. Macri egyik első lépése a kötött árfolyam liberalizálása volt, melyet követően gyakorlatilag a feketepiaci árfolyamra (18 peso/USD) állt be a hivatalos árfolyam is. Az árszabályozott termékek egy jelentős részének kereskedelmét felszabadították, és megkezdődtek a tárgyalások a kirchneri „adósságátváltás” óta az országgal perben álló befektetési alapokkal a kiegyezésről, mely a nemzetközi hitelpiacra történő visszatérés feltétele volt. A megállapodás 2016 tavaszán meg is született, így Argentína újból ki tudott bocsátani állampapírt nemzetközi befektetők számára. Ebben az időben a kedvező nemzetközi gazdasági és pénzügyi környezetben alacsony kamatokon szinte korlátlan mennyiségben állt rendelkezésre hitel. A helyzet azonban 2018 júniusára megváltozott.

AFP / Eitan Abramovich

A pénzügyileg fenntarthatatlan szociális ellátórendszer megnyirbálása (nyugdíjak csökkentése, az alapvető termékek ártámogatásának megszüntetése, az ingyenes felsőoktatás részleges privatizálásának kilátásba helyezése) kikezdte az elnök népszerűségét. A megszorítások ellenére a költségvetés továbbra is jelentősen deficites maradt, ennek finanszírozását csak külföldről felvett hitelből tudták biztosítani. Ebben a környezetben emelt kamatot az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed is. Ennek, illetve más nemzetközi gazdasági (pl. a Trump-féle kereskedelmi háború valósággá válása) és pénzpiaci eseményeknek (pl. a török líra és más fejlődő valuták gyengülése) köszönhetően olyan nemzetközi környezet alakult ki, amelyben Argentína iránt is megrendült az addig meglévő bizalom. Ennek eredményeként jelentősen gyengült a peso árfolyama a dollárhoz képest. 2018 májusában még 20 pesót ért egy dollár, augusztus elején a 30-as szint közelébe ért, míg augusztus utolsó napjaiban hirtelen újabb 20 százalékot gyengült, és 40 peso fölé emelkedett átmenetileg (2018. augusztus 31-én 37 peso körül zárt), ezzel fél év alatt elvesztette értékének felét.

Ezek a folyamatok kényszerítették ki az Macri-kormányzatból azt, hogy 2018 júniusában a rossz emlékű Nemzetközi Valutalaphoz forduljon, és gyorsan megállapodjon egy 50 milliárd dolláros hitelkeretről, melynek első részletét már le is hívták. Az utóbbi napok volatilis árfolyammozgásának hatására, a piacok bizalmának visszaszerzése érdekében az addig 45 százalékon álló nemzeti banki alapkamatot (világrekord szintű) 60 százalékra emelték, és bejelentették, hogy az 50 milliárdos hitelkeret maradékát is napokon belül lehívják, hogy ezzel 2019 év végéig biztosítsák az ország finanszírozhatóságát anélkül, hogy a nemzetközi pénzpiachoz kelljen fordulni. Eközben az felsőoktatási reform ellen szervezett oktatói-hallgatói tüntetés Macri-ellenes tüntetésbe csapott át, és az elnök népszerűsége is jelentősen visszaesett (35 százalék alá).

A korrupcióval gyanúsított Cristina Fernández szenátornál, volt argentin elnöknél tartott házkutatás ellen tiltakoznak tüntetők Buenos Airesben 2018. augusztus 23-án.

MTI / EPA / David Fernández

Argentína mostani problémái alapvetően a kirchneri idők gazdaságpolitikájára vezethetők vissza. Az akkor okozott károk orvoslása Macri hivatali idejének első felét teljesen lekötötte. Azonban az első két év kedvező nemzetközi gazdasági környezete: az olcsó és korlátlan hitel ideje lejárt. Macri szerencséjére az IMF mostani politikája és hitelezési feltételei nem összehasonlíthatóak se a ’90-es évek, de még a 2010-es évek görög feltételrendszerével sem. Így a mostani 50 milliárd dollár hitel társadalmi ára jóval alacsonyabb lesz a korábbinál. A politikai ára azonban a korábbi időszakokhoz hasonlóan igen magas lehet. Ha Macri indulni akar 2019 végén az elnöki posztért, akkor még másfél éve van, hogy meggyőzze a lakosság többségét: intézkedéseinek gyümölcsei előbb-utóbb beérnek, és a kirchneri időkhöz képest, és ő még mindig jobb választás.

A szerző a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatási igazgatóhelyettese