Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Hatékonyabb volt a történelmi egyházak politikai nevelőmunkája Vas és Komárom-Esztergom megyében, mint Hevesben és Csongrádban. Az előbbi kettővel viszont maradéktalanul elégedettek lehetnek a pártközpontban. A 2014-es országgyűlési választások és a három évvel korábbi népszámlálás adatait egymás mellé téve legalábbis azt látjuk, hogy az előbbi két megyében jószerével kiegyenesedik a görbe, amelyet annak alapján rajzolhatunk, hogy egy-egy településen hányan vallják magukat a három nagy keresztény egyház hívének, és hányan szavaztak ugyanott a kormánypártra. Minél több a hívő, annál több a Fidesz-szavazat.
Vas megyének azokon a vidékein, ahol 60 százalék alatt van a három egyház követőinek aránya, átlagosan a szavazók 47 százaléka voksolt 2014-ben a Fidesz–KDNP listájára. Azokban a vasi falvakban viszont, amelyek lakóinak több mint 90 százaléka mondta magát vallásosnak, már a 65 százaléka. Az egykori koronázóváros megyéjében is hasonlóan markáns kapcsolat rajzolódik ki a hívők száma és a választási eredmények között. A Fidesz-szavazók és a különféle demográfiai-gazdasági jellemzők közti összefüggést feltérképező HVG-kutatás során megvizsgált két másik megyében kevésbé látványos, de szintén kitapintható a kapcsolat az Istenben és az Orbán Viktorban hívők száma között. A négy megyének azokban a városaiban-falvaiban, ahol a lakosság kevesebb mint kétötöde vallotta magát a három nagy egyház követőjének, átlagosan a voksok 40 százaléka jutott a kormánypártnak, ahol viszont a hívők aránya a négyötödöt is meghaladja, ott a 63 százaléka.
A HVG által a vidéki Magyarország mintájaként véletlenszerűen kiválasztott négy megye 473 településének adatait összesítve azt látjuk, hogy – statisztikusul szólva – 0,62-es korreláció van az adott településen élők vallásossága és Fidesz-szimpátiája között. Komárom-Esztergomban 0,69 ez a mutató, az egri érsekség székhelymegyéjében viszont csak 0,34. (Ha a különböző adatsorok közötti összefüggés erősségének jellemzésére szolgáló, a 0–1 skálán mozgó mérőszám értéke 0,7 körül van, akkor már határozott korrelációról szokás beszélni.)
De nemcsak világnézeti, hanem egyebek közt pénzügyi szempontok is motiválják a pártválasztást. A Csongrád megyei adatokat nézve például 0,68-as korrelációt találunk a fizetési listákon szereplő összeg (az egy főre jutó szja-köteles jövedelem) nagysága és a Fidesz-szavazók aránya között. Egészen pontosan: mínusz 0,68-ast. Ez pedig, első pillantásra igencsak meglepő módon, azt jelenti, hogy minél szűkösebben élt valaki, annál nagyobb eséllyel ikszelte be a szavazólapon a kormánypárti listát. A dolgok klasszikus logikája szerint ennek pont fordítva kellene lennie, ám az összefüggés mindenütt hasonló, mint a Dél-Alföldön, bár a másik három megye legmagasabb jövedelmű településein megint csak felfelé kunkorodik az addig lefelé tartó görbe (lásd ábránkat).
A számok csak jelzik, de nem magyarázzák meg a paradoxont. Ám aligha járunk messze az igazságtól, ha arra gondolunk, hogy a négy évvel ezelőtti választási kampány fideszes csodafegyvere, a rezsicsökkentés a titok nyitja. Persze a közüzemi díjak parancsszóra történő csökkentésével éppen a módosabbak jártak igazán jól, hiszen ők több áramot-vizet-hőenergiát használnak, tehát többet tudtak megspórolni (már persze addig, amíg a világpiaci energiaárak esése le nem hagyta az Orbán-kormány-féle rezsicsökkentést, de hát ezt nem kötötték a szavazók orrára). A számok szerint mégis azok voltak igazán hálásak a kormányzati „ajándékért”, akiknek a kevesebb is sokat számít, mert hónapról hónapra gondot okoz nekik, hogy miből fogják kifizetni a számlát. Annyira talán nem volt ördögi a kormányzati stratégia, hogy eleve így tervezték volna, de a jelek szerint „kifizetődő” volt milliókat szegénységben tartani, hiszen ők hálából az átlagnál nagyobb arányban szavaztak a Fideszre.
Nem feltétlenül tudatos, jövőbe tekintő szavazatmaximalizáló stratégia része a tankötelezettség korhatárának leszállítása vagy a gimnáziumi képzés visszaszorítása sem. De az biztos, hogy a kiműveletlen emberfők sokasága jól hoz a konyhára – mármint a kormánypárti voksok számát tekintve. A HVG által nagyító alá vett négy megye településein is szépen kirajzolódik a tendencia: minél kisebb valahol az érettségizettek aránya, annál többen választották a Fidesz–KDNP listáját. Ugyanilyen összefüggés van a diplomások és a Fidesz-szavazók száma között is. Itt azonban van egy kakukktojás. Komárom-Esztergom megyében nem a végzettségi rangsor felső végén, hanem a közepén voksoltak a legkevesebben a kormánypártra: azokon a településeken, ahol az érettségizettek aránya több mint kétötöde, de kevesebb mint fele a 18 évesnél idősebbeknek. E sáv fölött, a másik három megyével ellentétben, a Vértes és a Duna közötti vidéken ismét növekszik a Fidesz-fanok aránya. A számok csupán annyit árulnak el magyarázatképpen, hogy a 44–45 százalékos tatai és esztergomi Fidesz-eredmény jócskán feljebb nyomja a megye többi városának 38 százalékos kormányhűségi átlagát.
Ezek után már aligha meglepetés a település nagysága és kormánypártisága közötti összefüggés: minél kisebb egy falu, annál nagyobb arányban voksoltak az ott élők a Fidesz-listára. Persze ez is csak átlag. Az 500 fősnél kisebbek, azaz az aprófalvak sorában is akad például három olyan – a hevesi Mónosbél és Parádsasvár, valamint a vasi Karakó –, ahol 30 százalék alatti aránnyal kellett megelégednie a Fidesznek. A négy megye 161 aprófalvának szavazói körében azonban így is 59 százalékos átlagot ért el a Fidesz-lista, míg a legnagyobbak mezőnyében, az öt megyei jogú városban (a négy megyeszékhelyen és Hódmezővásárhelyen) csupán 39 százalékost.
A hagyományos falusi környezet mindenesetre a lélekszámtól függetlenül is kedvez a kormánypártiságnak. Minél „mezőgazdaságibb” egy település, annál sikeresebb a Fidesz számára a voksok betakarítása. Akkor is ezt tapasztaljuk, ha – a falu-város különbség hatását kiszűrendő – kizárólag azonos településtípuson belül vizsgálódunk. A négy megye 431 községe közül azokban, ahol az összes bejegyzett vállalkozás kevesebb mint egyötödének van mezőgazdasági főtevékenysége, 44 százalékon áll a kormánypárt, ahol viszont az agrárvállalkozások aránya a négyötödöt is meghaladja, ott 55 százalékon.
Az persze nem biztos, hogy a paraszti népesség körében elért sikerben a kormány agrárpolitikájának van a legnagyobb része. Valószínűleg több szerepe van a kommunikációjának. A rádióban-tévében föltűnő kormánypotentátok szófordulatainak, nyelvezetének, problémakezelésének; annak, hogy milyen hagyományokhoz visszanyúlva sulykolják leegyszerűsített kampányüzeneteiket. Ezt azonban már nem a statisztika eszközeivel lehet vizsgálni.
Az írás a HVG 2018/11. számában jelent meg.
