„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A kormányzati kiadók tulajdonosainak cégeiben több tízmilliárd forintnyi vagyon összpontosul, ezt tegnap önként és dalolva adták át a New York Times által csak kommunista propagandagépezetnek minősített Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak.
A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) székhelye Balatonföldváron van, Liszkay Gábor (képünkön) nyaralójában, így a 24.hu a kaposvári Törvényszéken nézhette meg az alapító okiratot. Ebből kiderül, hogy az alapítványhoz „belföldi és külföldi természetes személyek egyaránt csatlakozhatnak” a vagyonuk felajánlásával.
Múlt héten tíz kiadóvállalat csatlakozott a KESMA-hoz:
A portál arról számol be, hogy az alapító okiratban foglaltak szerint „az Alapító és a csatlakozó az Alapítvány részére juttatott vagyont nem vonhatja el és nem követelheti vissza. Ez a rendelkezés megfelelően irányadó az Alapítvány és a csatlakozó jogutódjára is.”
A KESMA alapítója a Liszkay kizárólagos tulajdonában álló, július közepén létrehozott cég, a Media Fundamentum Nonprofit Zrt., mely 20 millió forintból indította az alapítványt – ehhez kapott múlt héten több tízmilliárd forintot az adományozóktól (a pontos összeg nem ismert).
Az alapítványba tömörült cégek tavaly az állami hirdetések segítségével több mint 60 milliárd forint összbevételt és minimum 8 milliárdos nyereséget hoztak össze. A médiacégek ugyanakkor adósságot is vittek a közösbe; a felvásárlások annak idején bankhitelekből történtek, és a 24.hu, illetve a G7 becslése szerint is bőven 30 milliárd forint feletti kötelezettségállományról volt szó.
A hitelezők között sűrűn bukkan fel az MKB neve, pl. az egykor a Népszabadságot is kiadó Mediaworks Hungary Zrt.-nél, emellett a három vidéki lapot kiadó Lapcomot korábban megszerző Andy Vajna cégénél, valamint a vidéki portfóliót bekebelezett (Heinrich Pecina nevével fémjelzett) Inform Média Kft.-nél is.
A tulajdonosváltáshoz a hitelező bankok hozzájárulása kell, de mivel ebben a történetben Mészáros Lőrinc a legnagyobb adományozó is, vélhetően nem gördülnek akadályok a megegyezés elé. Az alapítvány kuratóriumi tagjai közül az elnök Varga Istvánt augusztus 20-án a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki, 2014-ig volt fideszes országgyűlési képviselő volt. Bajkai István fideszes parlamenti képviselő, Orbán Viktor és családja ügyvédjeként ismert, a kormánypárti televízióknál dolgozó Szánthó Miklós, az Alapjokogért Központ igazgatója pedig kuratóriumi tag.
Bár a kiadóvállalatok által megtermelt profitot az alapítvány mint tulajdonos nem veheti ki majd osztalék formájában, a pénz mozgatható lesz. A KESMA alapító okirata szerint ugyanis támogatást, cél szerinti juttatást – egyéni kérelmek vagy pályázatok alapján a Kuratórium által megállapított feltételek szerint – nyújthat, emellett ösztöndíjakat és egyszeri támogatásokat is oszthat majd.
Tegnap a New York Times szerkesztőségi cikkében a kommunista propagandagépezetekhez hasonlították az alapítványt, és kiemelték, hogy bár a fúzióra még rá kell bólintania a szabályozó hatóságoknak, ezekben úgyis Orbán emberei ülnek – ahogy az Alkotmánybíróságon is.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.