Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Fecskendőgyárat építenek.
A Sanofi összesen több mint 7 milliárd forintból, 1,2 milliárd forintos állami hozzájárulással bővíti miskolci üzemét – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter szerint a vállalat csaknem 50 százalékkal bővíti a gyár termelési kapacitását. Az új gyártósor óránként 90 ezer fecskendőt is előállíthat.
Rónay Tamás, a Sanofi magyarországi vezérigazgatója elmondta, hogy a beruházással Európa egyik legkorszerűbb fecskendőgyárát fogják létrehozni. A Sanofi az elmúlt csaknem 3 évtizedben 24 milliárd forintot költött a miskolci üzemre.
A vállalat 5 magyarországi telephelyet működtet. A Sanofi-Aventis Magyarország Zrt. adózott eredménye 2018-ban meghaladta a 4,6 milliárd forintot, 2019-ben az 5,9 milliárd forintot. A francia anyavállalat az 1990-es években jelent meg Magyarországon. 1991-ben a Chinoin gyógyszergyárban 40 százalékos tulajdonrészt szereztek, amit 1998-ban 98 százalékosra növeltek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.