Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az alapellátásban dolgozó orvosok és szakdolgozók bérét is megemeli a kormány.
Egy csütörtökön megjelent kormányhatározat szerint 2021-ben béremelésben részesülnek az alapellátásban dolgozó orvosok és szakdolgozók.
A vonatkozó határozatot a “Kormány 1848/2020. (XI. 25.) Korm. határozata az alapellátásban dolgozó orvosok és szakdolgozók béremeléséhez szükséges 2021. évi forrás biztosításáról" címmel adták ki, és több pontban foglalja össze a kormánydöntés részleteit:
A Portfolio megjegyzi, hogy a 71 milliárd forint feletti kiadási többlet jelentős, főleg, ha ahhoz viszonyítjuk, hogy a nyáron elfogadott 2021-es költségvetésben a Háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás kiadási soron 139,547 milliárd forintos szám szerepelt.
A gazdasági portál szerint egyelőre nem egyértelmű, hogy a 2021-ben beépített magasabb összeget kell biztosítani a rá következő 2 évben is, vagy pótlólagos emelést tervezett be a kormány itt is, akárcsak az orvosok esetében. Náluk ugyanis 3 év alatt valósul meg a béremelés.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) közleményében pozitívumként értékelte a béremelés hírét, azt viszont nem tartják elfogadhatónak, hogy az alapellátásban dolgozó fogorvosok és szakdolgozók 2021. évi jövedelem növekedéséhez semmilyen forrást nem biztosít a kormányzat.
A Magyar Orvosi Kamara minden megszólalásában, javaslatában az alapellátásban dolgozók teljes körére, így a fogorvosokat is külön nevesítve kérte a béremelés fedezetét"
– írták.
A közlemény úgy folytatódik, hogy "a fogorvosi terület is az alapellátás része és legköltségigényesebb területe. Bármilyen negatív megkülönböztetés elfogadhatatlan, mert ez a mindenki számára hozzáférhető közellátás működőképességét veszélyezteti, így az orvosokat, betegeket a magánellátásba kényszeríti". A kamara arra kéri ezért a kormányt, hogy "a szükséges forrás előirányzásával biztosítsa a magyar társadalom alapellátásának működését".
Aggódnak a gyermekorvosok: akár a teljes házi gyermekorvosi rendszert megszüntetheti a kormány átalakítása
Windisch Judit - Balla Györgyi Itthon Nem egy-két nap eredménye lehet az orvosi béremelést is tartalmazó törvénytervezet, amelyet hétfőn nyújtott be az Országgyűlésnek a kormány. Az állami és a magánegészségügyet szétválasztó új rendszerben mégis rengeteg a kérdőjel és a vitatott pont, olyannyira, hogy még a Magyar Orvosi Kamara első reakciója is a tiltakozás volt.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.