Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Még mindig több készpénz van az embereknél, mint a tavalyi kampányosztogatás előtt, de hónapról hónapra egyre kevesebb marad.
8010 milliárd forintot tartanak a magyarok maguknál készpénzben – tette közzé a Magyar Nemzeti Bank a július végi adatokat. Ez 20 milliárd forintos csökkenés júniushoz képest, és 401 milliárddal kevesebb a tavaly decemberi csúcsnál.
Ugyan a kormány és az MNB is fontos célnak tartja azt, hogy ne készpénzben tartsák az emberek a megtakarításaikat, hanem tegyék például állampapírba – és egyébként is teljesen logikus bankba betenni, állampapírt venni belőle, vagy egyáltalán bármibe befektetni, hogy ne az infláció vigye el az értékét –, ebben sokáig teljesen sikertelenek voltak. 2015 elején például még csak 3700 milliárd forint készpénz volt a lakosságnál, 2019 elejére már több, mint 6000 milliárd, tavaly februárban pedig 7895 milliárd. Aztán jött a választás előtti osztogatás, és ez a szám gyorsan felugrott 8300 milliárd forint fölé, sokáig maradt is ott, hiába vette el a huszonöt éve nem látott nagyságúra növő infláció a készpénz értékét.
Idén viszont már lassan, de biztosan hónapról hónapra csökken a készpénzmennyiség. Ennek egy részét az magyarázza, hogy az elszabadult árak elől sokan bemenekítik a megtakarításukat valamilyen befektetésbe, és az is az okok között van, hogy sokan egyszerűen felélik a megtakarításaikat.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Békés Márton némileg árnyalta Orbán Viktorék narratíváját a Tisza elnökéről.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
A vármegyei, járási, valamint a kormányhivatalokban dolgozókat érinti a most bejelentett döntés.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!