Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Bankman-Friedet több mint 10 milliárdos csalással és visszaéléssel vádolták, jövő tavasszal is számíthat még egy tárgyalásra, most akár 110 év börtönt kaphat.
Bűnösnek találta minden vádpontban Sam Bankman-Friedet, az FTX kriptovaluta-tőzsde alapítóját és egykori vezérigazgatóját az esküdtszék csütörtökön New Yorkban. Bankman-Friedet legkevesebb 10 milliárd dollár értékű csalással és visszaéléssel, a befektetők, ügyfelek és hitelezők félrevezetésével vádolták.
A tárgyalás szerdán zárult le, az esküdtek alig négy óra alatt jutottak egyértelmű véleményre a vádlott bűnösségét illetően. Az ügyészek a tárgyalás során bizonyították, hogy a vádlott tudott a vállalkozásánál, valamint az ahhoz kapcsolódó befektetőcégnél, az Alameda Researchnél zajló törvényellenes cselekményekről, és hogy Bankman-Fried a befektetők pénzét sajátjaként kezelte, cégét pedig egyfajta „malacperselyként” használta.
A védelem arra épített, hogy mindez Bankman-Fried tudomása nélkül zajlott. Ő maga elismerte a bíróságon, hibázott, de nem követett el csalást és senkitől nem lopott. A tárgyaláson többek között ellene vallott egykori barátnője, Caroline Ellison, aki az Alameda Research vezetőjeként dolgozott, és vádalkut kötött az ügyészséggel.
Bankman-Fried 31 éves, vállalkozása sikerének csúcspontján 26 milliárd dollárt meghaladó vagyonnal rendelkezett, a világ leggazdagabb 30 év alatti vállalkozójaként tartották számon. Az FTX összeomlása és csődeljárásának megkezdése idején Bankman-Fried a Bahama-szigeteken élt, itt vették tavaly ősszel őrizetbe, majd decemberben adták ki az amerikai hatóságoknak.
Ahogyan a hvg.hu is beszámolt róla, a bíróság először házi őrizetet rendelt el, de idén augusztusban a szabályok megsértése miatt őrizetbe vételre változtatta a döntését. Bankman-Fried még egy bírósági eljárásra számíthat jövő márciusban, ahol az FTX összeomlásának körülményeiért vonják felelősségre. A mostani döntés alapján akár 110 év börtönt is kaphat.
A Bankman-Friedről szóló portrénkat itt olvashatja.
A milliárdos, aki addig kavart, míg a Bahamákról az USA egyik leghírhedtebb börtönében találta magát
Hiába tett le 250 millió dolláros óvadékot, Sam Bankman-Fried, az egykori kriptokirály addig próbálta zsarolni a tanúkat, amíg rács mögé nem küldték a tárgyalása kezdetéig. Most már a csalás vádjai mellett arról is számot kell adnia, miért adta ki a médiának az ellene tanúskodni készülő volt barátnője naplóit, és arról is, tényleg politikusokat próbált-e megvásárolni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.