Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A KSH 2022 augusztusában változtatott a módszertanán.
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat tárgyalásokat folytat a Központi Statisztikai Hivatallal (KSH) az energiainfláció kiszámításának módjáról - írja a Reuters.
Az Eurostat szerint az ősszel megkezdett tárgyalások a térségbeli inflációs statisztikák harmonizálására irányulnak. Közölték, hogy „rendszeres párbeszédet folytat valamennyi uniós tagállam statisztikai hivatalával a harmonizációval és a harmonizált fogyasztóiár-index (HICP) statisztikák fejlesztésével kapcsolatos kérdésekről", és rendszeresen ellenőrzi a módszertani iránymutatásoknak való megfelelést is.
Arra a kérdésre, hogy a tárgyalások eredménye vezethet-e a korábbi magyar inflációs adatok felülvizsgálatához, az Eurostat azt válaszolta, hogy ezek „elvileg megengedettek, de nagyon ritkák is".
Mint beszámoltunk róla, a KSH szerdán visszautasította azokat a vádakat, miszerint trükköztek, hogy kijöjjön az Orbán Viktor által beharangozott egy számjegyű, 9,9 százalékos infláció októberre, és leszögezték, hogy a 2022-es számításokban végrehajtott változtatások összhangban vannak az uniós előírásokkal.
A KSH 2022 augusztusában módszertani változást hajtott végre, hogy figyelembe vegye a háztartási áram- és gázárak állami támogatásának változását. Szerdai közleményükben azt írták, hogy a módszertani változást akkor fogadták el, amikor az energiaárak emelkedtek, és a módszertan azóta is változatlan.
Lehetne tíz százalék alatt az infláció, ha az energia árát is úgy számolná a KSH, mint a kakaós csigáét?
Miközben a gázárak egy éve változatlanok, a Központi Statisztikai Hivatal szerint a vezetékes gázért 33,5 százalékkal kevesebbet kell fizetni, mint egy éve. Ha a KSH a gáz esetében nem értékindexet számolna árindex helyett, majdnem 11 százalék lenne az infláció.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.