Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A lap szerint 28 milliárd forintot szán erre a kabinet.
Elektromos gépjármű töltőállomások vidéki telepítésére költi a kormány az idén tavasszal felvett egymilliárd eurós (akkori árfolyamon mintegy 392 milliárd forintos) kínai hitel egy részét – írja a Portfolio.
A lap úgy tudja, a 28 milliárd forintos projektet eddig az uniós helyreállítási program terhére tervezett megvalósítani a kormány.
Az „Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése” című pályázat társadalmi egyeztetése idén július elején zajlott, és augusztustól tervezte megnyitni a kormány, de még nem nyílt meg. A felhívásra olyan vállalkozások jelentkezhetnek majd, amelyek elektromos töltőállomás üzemeltetői engedéllyel rendelkeznek. A pályázóknak legalább egy e-töltőállomás létesítésére kell vállalást tenniük a töltőpontokkal kevésbé ellátott 45 megjelölt járás egyikében.
A Portfolio szerint ugyanakkor „nagyon valószínű”, hogy nemcsak ezt az EU-pályázatot szeretné a háttérben kínai hitelből finanszírozni a kormány, hanem a már javában zajló, 30 milliárd forintos keretösszegű céges elektromos járművásárlási pályázatot is.
Július végén derült ki, hogy a kormány egymilliárd eurónyi hitelt vett fel kínai bankoktól, és ezt egy összegben le is hívta április 19-én. A kamatszintet és a törlesztés ütemezését sem hozták nyilvánosságra, csak annyit tudni, hogy hároméves lejáratú változó kamatozású hitelről van szó, vagyis 2027 április 19-ig kell visszafizetni.
Nyitóképünk illusztráció.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.