Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Áprilisról májusra még csökkent is a magyarországi üzletek forgalma, az egy évvel korábbihoz képest pedig minimális a növekedés.
Az egy évvel korábbinál 2,1 százalékkal volt nagyobb a magyar kiskereskedelmi forgalom idén májusban – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Egyetlen hónap alatt, áprilisról májusra 1,3 százalékkal vissza is esett a forgalom, amihez azért fontos hozzátenni, hogy áprilisban a húsvét segítette a boltokat.
A visszafogott növekedés azért sem jelent igazán jó hírt a magyar gazdaság számára, mert a kormány abban bízik, hogy a lakossági fogyasztás pörgeti majd be a gazdaságunkat, ha már az ipar és a céges beruházások nem tudják. A vállalatok gyengélkednek mostanában, marad lehetőségként az, hogy az emberek többet vásároljanak, de a most mért növekedésnél többre volna szükség.
Az élelmiszer jellegű vegyes üzletek – a kicsit bonyolult név az összes magyar bolt nagyjából háromnegyedét takarja, az összes olyan üzletet, ahol ételt is lehet kapni – éves szinten 2,1 százalékos forgalomnövekedést mutattak, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzletek 4 százalékos csökkenést.
A nem ételt árusító boltokban 4 százalékos növekedést mért a KSH. Ezen belül az iparcikk jellegű vegyes üzletekben 9,1 százalékkal nőtt a forgalom, a bútorokat és műszaki cikkeket árulókban 7,2, az illatszerüzletekben 3,6, a ruhaboltokban 1, a könyvesboltokban és számítástechnikai üzletekben pedig mindössze 0,4 százalékkal. A használtcikküzletek forgalma 2,5 százalékkal csökkent.
A benzinkutak forgalma visszaesett az egy évvel ezelőttihez képest, 1,1 százalékkal.
Az év első öt hónapjában összesen 3,1 százalékkal volt nagyobb a bolti forgalom, mint tavaly január-májusban. A nem élelmiszert áruló boltokban 4,6, az élelmiszer-kereskedelemben 2,7, a benzinkutakon pedig 0,7 százalékkal nőtt a forgalom.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.