Motorvonatokra és IC-kocsikra vonatkozó beszerzés megindításáról döntött a kormány a csütörtök este megjelent Magyar Közlöny szerint. Erről januárban Lázár János is beszélt: a debreceni közlekedésinfón a korábbi 70 helyett már 100 kínai vonat beszerzését helyezte kilátásba. A mostani kormányhatározat ugyanakkor legfeljebb 92 vonat beszerzését hagyta jóvá.
A kormányhatározat több tételből áll: a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek feltételes közbeszerzési eljárást kell lefolytatnia 50 darab távolsági közlekedéshez kialakított motorvonat, valamint opciósan további 20 darab, szintén távolsági közlekedéshez kialakított motorvonat beszerzése érdekében. A kormány egyetért azzal, hogy a beszerzés egyik lehetséges forrása – az eljárás eredményének függvényében – az EUROFIMA Európai Vasúti Gördülőállomány-finanszírozási Társaság által nyújtott forrásbevonás legyen.
https://hvg.hu/gazdasag/20251212_Aluminiumbol-keszult-kinai-vonatokat-venne-Lazar-Janos
Ezzel párhuzamosan a kormány visszavonta azt a 2022-es kormányhatározatot, amely még 50 darab villamos mozdony beszerzését hagyta jóvá, hiszen most már teljes egészében motorvonatokat szeretnének vásárolni.
Ugyancsak a MÁV Személyszállítási Zrt. 22 darab villamos motorvonatot szerezhet be az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz forrása terhére. Az illetékes közigazgatási és területfejlesztési miniszternek, illetve építési és közlekedési miniszternek az európai uniós forrás lehívása érdekében a szükséges intézkedéseket meg kell tennie, azonnali határidővel.
A MÁV további feladata feltételes közbeszerzési eljárás lefolytatása 78 darab távolsági IC személykocsi beszerzése érdekében kereskedelmi banki hitelből és legalább 10 százalék önrész felhasználásával, továbbá hogy „in-house beszerzés” keretében, azaz cégen belül kezdeményezze 10 darab távolsági IC személykocsi beszerzését a Magyar Vagon Vasúti Járműgyártó, Javító és Karbantartó Kft.-től a MÁV-csoport saját forrásainak terhére. Ez az az állami kézbe visszakerült, tavaly felszámolás alá került cég, amelyről a HVG többször írt, és amely korábban kormányközeli üzletemberek kezében volt.
A határozat azzal zárul, hogy a kormány tudomásul veszi: a beszerzésekhez, valamint az egyes eszközök fenntartásához kapcsolódó „indokolt költségek költségcsökkenéssel és bevétellel nem fedezett része a vasúti személyszállítási költségtérítési rendszerben többlet költségtérítési igényt keletkeztethet”.
https://hvg.hu/360/20230606_hvg_vasut_jarmugyartas_magyar_vagon_ganz_mavag_egyiptom_eximbank_szolnoki_jarmujavito