Egészségre ártalmasnak nevezte a bátonyterenyei akkufeldolgozót egy fideszes képviselő egy hangfelvételen

Miután szembesítették a képviselőt a hangfelvétellel, letagadta, hogy ezt mondta volna. Molnár Ferenc nyilvánosan sohasem bírálta a településre épült üzemet.

  • HVG

„Most jönnek ezzel az akkumulátorszétszerelő üzemmel. Hét helyre nem kellett ez a koreai cég, hét helyre! Hát a vízbázishoz 200 méterre, a Zagyva-parton fog elhelyezkedni! Lehet, hogy olyan rendszerű, hogy az EU elfogadja. Akkor is. Nem hozok Bátonyterenyére olyan céget, ami egészségre ártalmas. Egyértelmű. Nem az új akkumulátorgyártás, nem arról van szó. Mert az új akkumulátorgyártás, az nem veszélyes. De egy szétszerelő üzem, az már igen” – mondta egy, a 444-hez eljuttatott hangfelvételen Molnár Ferenc, Bátonyterenye fideszes önkormányzati képviselője a bátonyterenyei akkuüzemről.

A lap úgy tudja, hogy a kiszivárgott telefonbeszélgetés 2021-es, és azon Molnár a megyei Fideszről panaszkodik.

Molnár a lap megkeresésére azt mondta, nem emlékszik, hogy a fent idézett mondatokat mondta volna, az üzem építését sem nem támogatta, sem nem volt ellene.

Az üzemet 2021-ben adták át, a 9,3 milliárd forintos beruházáshoz 2,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a magyar kormány. A koreai SungEel akkumulátorfelfolgozójában korábban több baleset is történt, 2022-ben pedig négy figyelmeztetést és nyolc bírságot szabtak ki az üzemre, amelyben egyébként az ellenőrzést végzők is rosszul lettek.

Robbant a tartály és két munkást vitt magával – jegyzőkönyvek az akkuipari balesetekről, II. rész

A SungEel Hitech Hungary Kft.-nek két akkumulátorfeldolgozója is van Magyarországon, egy Bátonyterenyén, egy pedig Szigetszentmiklóson. Utóbbi jelenleg nem működik, a katasztrófavédelmi engedélyét egy súlyos, két ember halálát okozó robbanás miatt visszavonták. Egy másik üggyel kapcsolatban újdonság, hogy a Nógrád megyei kormányhivatal határozata egy helyen egy tavalyi bátonyterenyei eseményt is halálos balesetként említ. Cikksorozatunk második része, amelyben a magyarországi akkufeldolgozók baleseteit mutatjuk be kormányhivatali határozatok és jegyzőkönyvek nyomán.

Hozzászólások