„Lázár János helyettese ma a gödöllői és a XVI. kerületi képviselőjelöltjeikkel közösen aláírta a H8-H9 gödöllői HÉV és az M2-es metró összekötésének tervezésére vonatkozó szerződést. Ma, 4 nappal a választások előtt – immár harmadszorra tíz év alatt” – adta hírül Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerda este a közösségi oldalán.
A fővárosi politikus emlékeztetett: ugyanezt a szerződést öt éve is aláírták az akkor még működő Budapesti Fejlesztési Központban (BKF), „akkor volt mögötte valódi uniós pénz és profi csapat is, emellett egy előtte hónapokig minden kerülettel és érintettel egyeztetett műszaki tartalom”.
Vitézy felidézte, hogy a projektnek a főváros egyszer már Tarlós István főpolgármestersége idején is nekifutott, „de a HÉV-ek állami átvétele es a főpolgármester-váltás után az a beruházás leállt. Ezt folytatta a BFK 2021-ben”.
A szervezetet azonban a Fidesz-kormány a 2022-es, kétharmados választási győzelem után megszüntette. Ahogy Vitézy fogalmazott: „jött Lázár és a Budapestet és az agglomerációt büntetni akaró, minden beruházást leállító kormányzati politika. Lázár mindenkit kirúgott, aki a projektet vitte, a beruházást leállította, ahogy az összes többi HÉV fejlesztését is”.
Szóba hozta a fővárosi politikus azt a 2023-ban nyilvánosságra került, Lázár János építési és közlekedési miniszter aláírásával ellátott táblázatot, amelyen látszik, hogy a tárca maga javasolta a beruházás leállítását. Bár uniós pénzt is bukott így Magyarország, „Lázár ráfirkálta zaklatott idegességgel: »Nem! Lezárni!«”
https://hvg.hu/gazdasag/20230127_lazar_janos_furjes_balazs_varosmajor_budapest
Vitézy végül hozzátette: van bőven feladat a gödöllői HÉV fejlesztésével, „de aki ilyen előzmények után éppen ma, épp Lázár helyettesének elhiszi, hogy ezt a projektet nulláról újrakezdik a választások előtt 4 nappal, úgy, hogy ezúttal még fedezet sincs mögötte, az nem sokat tanult az előzményekből. Egy biztos: arcátlanságért Lázáréknak nem kell a szomszédba menniük így a ciklus utolsó napjaiban sem.”
https://hvg.hu/itthon/20260320_vitezy-david-lazar-janos-csepel-rackeve-hev