Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Úgy tűnik, olyan projektek folytatásáról sem tudták meggyőzni a minisztert a saját emberei, amelyeknek az azonnali leállítása pénzben és politikai szempontból is sokba kerülhet. Az egész mögött felsejlik Lázár és Fürjes rivalizálása is.
A múlt héten robbant a hír, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter javaslatára a kormány nemrég felmondta a Nyugati pályaudvar továbbtervezésére vonatkozó uniós támogatási szerződést. A Telex most azt írja, hogy egy, a birtokába került, Lázár kézjegyével ellátott dokumentum szerint több tucatnyi, főleg Budapestet és környékét érintő projektet is elkaszálhat az építési és közlekedési miniszter.
Ez a miniszter számára tavaly ősszel készített lista, amelyet a Nemzeti Közlekedési Központ (NKK) állított össze 80, túlnyomórészt fővárosi és agglomerációs fejlesztésről. Ebben jelezték, hogyan állnak az adott projektek és milyen kockázatai lehetnek, ha azonnal lezárják őket.
A dokumentum szerint a korábban Vitézy Dávid nevével fémjelzett NKK részben lecserélt, Lázárhoz lojális csapata a 80 fejlesztésből
A lap szerint érdekes bepillantást nyújthat Lázár János munkamódszerébe az, amilyen kézzel írt kommentek kerültek erre a feljegyzési listára:
Az utóbbi projekt 43 százalékon áll, 162 millió forintot már elköltöttek rá, és az NKK szakértői is a folytatását – a tervezés befejezését – javasolták, mert az azonnali lezárás pénzügyi kockázattal, a fel nem használt uniós forrás visszafizetési kötelezettségével jár.
A teljes listát itt lehet megtekinteni.
Az érintett projektek többségét nem az NNK, hanem még a Fürjes Balázs és Vitézy Dávid által vezetett Budapest Fejlesztési Központ (BFK) indította el, amelyet a tavalyi választás után megszüntettek. Fürjes a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára lett, Vitézy pedig tavasszal közlekedési államtitkárként folytatta Palkovics László Technológiai és Ipari minisztériumában, majd tavaly megalapította az NKK-t, de amikor a projektek, majd az NKK is hamarosan Lázár Jánoshoz került, távozott.
Jó oka lehet Vitézy Dávidnak arra, hogy ne akarjon Lázár János tárcájához menni
Lázár János előbb nyár elején kilőtte az államtitkár alól a frissen gründolt állami cégét, majd decembertől az ő tárcájánál landol a Technológiai és Ipari Minisztérium feldarabolásával a Vitézy által felügyelt közlekedési terület is, amihez utóbbi, úgy tűnik, nem kíván asszisztálni.
A Telex megkeresésére Lázár azt közölte, hogy az NNK projektjei közül „30 jelenleg is folyamatban van; 25-öt a brüsszeli szankciós politika és a háború gazdasági hatásai miatt fel kellett függesztenünk; 7 beruházás befejeződött; míg 14 projekt lezárásra került.” Hozzátette: a kormány azt mérlegeli a beruházások folytatásánál, hogy fenntarthatóak-e a jelenlegi gazdasági helyzetben, és ehhez állítása szerint nincs köze annak, hogy vidéki vagy fővárosi projektről van-e szó. Itt ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy Lázár a közlekedést érintő terveinek első ismertetésekor határozottan arról beszélt: célja, hogy ne minden út Budapestre vezessen.
A kiszivárgott dokumentumról Lázár azt mondta: sajnálja, hogy a lap „ellopott dokumentumokkal házalóktól szerzi be az információit”, és azt állította, hogy korábban minden kérdésben a rendelkezésükre állt.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.