Az ál-őstermelőkre csapott le a Nébih

Összehangolt országos ellenőrzést tartottak az ál-őstermelők kiszűrése érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal koordinálásával a megyei kormányhivatalok földművelésügyi szakemberei.




Nem jár vissza semmi – hatalmasakat csalódnak a pénzre váró hitelesek

Ahogy érkeznek a banki elszámolólevelek a devizahiteleseknek, úgy lesz egyre nagyobb a kijózanodás miatti elégedetlenség. Sokan azt hitték, hogy nagyobb pénz áll a házhoz, vagy a tőketartozásuk is csökkenni fog, de legtöbbjüknek óriási döbbenetet okoz a valóság: továbbra is nyakig úsznak az adósságban. Sőt, az is előfordul, hogy a bank úgy számol: egyetlen forint sem jár vissza a hitelesnek.


Nagyot esett a forint reggel óta

Reggel hét órakor az eurót 303,52 forinton jegyezték, tíz órakor már 305,23-nál járt. Ezzel elérte havi mélypontját.


Magyarország legnagyobb hitelezője lassan ad el az ÁKK-vezér szerint

A legnagyobb magyarországi forintbefektető, a Franklin Templeton vagyonkezelő csoport portfóliójának fokozatos, normál piaci körülmények között zajló leépítése kedvező Magyarország számára – mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója szerdán az M1 csatornán.


Népszabadság: Harrach Péter fiáig is elvezetnek a trafikügy szálai

A KDNP-s Harrach Péter fiának cégét egy olyan férfi vezeti, aki kültag egy angyalföldi trafikok koncessziós jogát elnyerő társaságban – írja a Népszabadság. Harrach Tamás önkormányzati képviselő a XIII. kerületben. Cégének, a Greenproperty Kft.-nek az ügyvezetője a 2010-es választás előtt mindenkit a Fidesz támogatására buzdított Angyalföldön.


Új autókat vettek a minisztereknek és az államtitkároknak

Lezárult a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) kormányzati autók vásárlására kiírt eljárása, amit egyedüli ajánlattevőként nyert meg az állami autóbeszerzések állandó szereplője, a Porsche Hungaria Kft. nettó 430,7 millió forintért – írta a napi.hu.




Mától nyújthatják be kárigényüket a Quaestor-károsultak

Június 5-éig kérelmezhetik a kártalanítást a Quaestor-károsultak, vagyis az olyan kötvények tulajdonosai, amelyet a Quaestor Financial Hrurira, a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. vagy kapcsolt vállalkozása értékesített.



Varga: 70 milliárd jöhet be idén állami ingatlanok eladásából

Az állam működéséhez nem feltétlenül szükséges ingatlanok értékesítéséből 70-75 milliárd forint bevételt tervez idén a kormány. Emellett olyan postai, MÁV- és honvédségi ingatlanokat értékesíthetnek a minisztériumok, amelyek eladását az elmúlt években elhalasztották – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden az M1-en.







Brazíliában kaszálhat hatalmasat Orbán vejének cége

Úgy fest, Tiborcz István és cége megérett a nagy dobásra, itthon a fél ország világításának ledesítése után nagyobb halra feni a fogát: legalábbis a külügyi államtitkár személyesen söpri azutat az Elios Innovatív Zrt. előtt Brazíliában. Személyesen protezsálja ugyanis az Orbán-vő cégét Sao Paulo döntéshozóinak.


Váratlan húzással menekült meg a balatoni kultpiac

Nüanszon múlt a szinte a megnyitása óta hatósági támadások kereszttüzében működő, de mindeddig kitartó káptalantóti Liliomkert termelői kultuszpiac bezárása. A felhalmozódott hatósági bírságok és tartozások miatt szerdára a terület árverését rendelték el. Egy kultpiac története.