Orbán: rugalmas gázszerződést kell kötni Oroszországgal

Rugalmas, akár időben is meghosszabbítható gázszállítási szerződést kell kötni Oroszországgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a HírTV Magyarország élőben című műsorának nyilatkozva szerda este, a Fidesz-KDNP mezőkövesdi évadnyitó frakcióülését megelőzően.



Négyéves reformterv kidolgozására tett javaslatot a görög kormányfő

Egy névtelenül nyilatkozó görög kormányzati forrás tájékoztatása szerint Alekszisz Ciprasz felvetette Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének, hogy Görögország és az Európai Unió dolgozzon ki együtt egy, reformokra és pénzügyekre vonatkozó tervet a 2015 és 2018 közötti időszakra.


Kiemelt beruházás lesz a Párizsi Udvar

A kormány kiemelt beruházássá nyilvánítja a hatósági ügyintézés szempontjából a budapesti Párizsi Udvar beruházást, amelyet a fejlesztők szállodává alakítanak - a kormányrendelet tervezete szerdán került fel a kormány honlapjára.


Túljutott az első rostán az MVM-Mol szlovák áramcégre tett ajánlata

Négy működő és két épülő blokkal bővülhet az MVM érdekeltségébe tartozó nukleáris alapú áramtermelési portfólió, ha sikerül megvásárolni a szlovák villamosművek részvénycsomagját. Az MVM részvételével alakult konzorcium ajánlatát érdemben értékelendőnek ítélte az Enel - mondta Baji Csaba, az MVM elnök-vezérigazgatója.




Kevesebbet etetik a zalai vadakat, lelőni is nehezebb őket

Az enyhe tél miatt a nagyvadak etetésére az idén valószínűleg kevesebb takarmányra lesz szükség, az állomány várhatóan jó kondícióban vészeli át a telet Zala megyében, az időjárás viszont megnehezíti a társas nagyvad vadászatokat, ezért csökkenhet a társaságok bevétele - mondta Lázár Attila, a Zala Megyei Kormányhivatal vadászati osztályvezetője.



Rogán nem vár döntést a reklámadóról Mezőkövesden

A megélhetési bevándorlás visszaszorítását nevezte az évadnyitó Fidesz-KDNP-frakcióülés egyik fontos témájának Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Mezőkövesdre kihelyezett tanácskozás kezdete előtt, szerda délután.




Bandaháború dúl a szervezett áfacsaló csoportok között

Konferenciát szerveztek az áfacsalásról és korrupcióról az Európa Parlamentben, Horváth Andrásék a magyar helyzet kilátástalanságát tudták felmutatni, a románok lekapcsolt csaló politikusokat. Bandaháború a szervezett áfacsaló csoportok között.




Gázt a tankba - meg ahová csak lehet!

Az elnevezéssel: Liquefied Petroleum Gas (LPG) a cseppfolyósított gázok mindegyikét jelölik ugyan, de Magyarországon mégis, szinte kizárólag az autógázra használják. Ez azonban mindegy is, mivel bizonyították az anyag környezetvédő hatását.



Nem maradnak magyar marha nélkül a hongkongiak sem

Hamarosan Hongkongba is exportálható a magyar marhahús, miután a helyi élelmiszerbiztonsági hatóság elfogadta a kiszállításhoz szükséges szakmai információkat és állat-egészségügyi garanciákat - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerdán.



Liberálisok: elszámolás helyett karaktergyilkossággal próbálkozik az MNB

Bodnár Zoltán, a Magyar Liberális Párt (Liberálisok) politikusa szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) "bágyadt karaktergyilkosságot" próbált meg elkövetni személyével szemben, ami azt jelenti, hogy a jegybanknak takargatnivalója van és nem áll szándékában elszámolni a közpénzek felhasználásával.