MNB: Csökkent a GDP-arányos államadósság 2014-ben

Az államháztartás bruttó adóssága a GDP 76,9 százaléka volt a múlt év végén, 0,4 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban – erősítette meg a pénzügyi számlák adatai alapján kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB).



Gőzerővel lajstromozza a NAV az italautomatákat

Tavaly hozták azt a törvényt, amelynek értelmében az automata-üzemeltetők kötelesek bejelenteni gépüket az adóhatóságnál. A gépeket chip segítségével kötik össze a NAV rendszerével. Már a gépek feléről tud az adóhivatal.



Éjjel-nappal blokkol a NAV

Gőzerővel küzd a Magyarországon illegálisnak számító online szerencsejátékok ellen az adóhatóság, amely a Világgazdaság szerint csak márciusban 40 oldalt blokkolt.


Felére esett a mozis plázák vasárnapi forgalma

Kevesebb mint felére esett vissza azon bevásárlóközpontok forgalma, amelyek mozival rendelkeznek, és nyitva voltak március 22-én az első, a vasárnapi zárva tartást előíró törvény által valóban érintett napon.



Meglepő dolog derült ki a brit munkát vállaló kelet-európaiakról

A közhiedelemmel ellentétben jelentősen csökkent a Nagy-Britanniába települő munkavállalók száma, ezen belül viszont nőtt a bevándorlás a régi EU-tagállamokból, míg a közép- és kelet-európai uniós államokból érkezők száma az átlagnál is jobban visszaesett - derült ki az Oxfordi Egyetem hétfőn ismertetett átfogó felméréséből.


Országossá tették az állami Főgázt, egyedüliként a hazai piacon

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) megadta a Főgáz Zrt.-nek az ország teljes területére szóló földgáz egyetemes szolgáltatói engedélyt, ezzel a cég szolgáltatása a teljes lakosság számára elérhetővé válik. Németh Lászlóné szerint az új állami közműcég április 1-től kezdheti meg a gázszolgáltatást, a Főgáznál és a kijelölt postákon lehet majd erről érdeklődni.




Nemrég odapörkölt az NGM Vidáéknak, most bevédték őket

Nem is olyan rosszul dolgozik a Vida-féle adóhatóság, mondja a felettes szerv, a nemzetgazdasági minisztérium. Egy-két hete még odakoppintottak Vidáék orrára. Igaz, most egy ellenzéki képviselő feszegette azt, mikor megy már Vida az adóhivatal éléről.



Gyurcsány-érabeli Quaestor-hitelt vizsgáltatna a Fidesz

Parlamenti albizottságban vizsgálná a Fidesz, milyen kár érte a költségvetést azzal, hogy a Gyurcsány-kormány idején csaknem 17 milliárd forint összegű, fedezet nélküli hitelt kapott a Quaestor a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) – közölte Rogán Antal hétfőn.






Összerakta Orbán paksi aktáját a Reuters

Különjelentésben írt Magyarországról (mint az oroszok EU-n belüli szövetségeséről), illetve az új paksi atomerőmű építésével kapcsolatos aggodalmairól a Reuters. Illés Zoltán megint bevadult.