Szereti a teát? Drágul a kávé, ideje átszokni
Emelkedett a kávé tőzsdei jegyzése pénteken azokra a szakértői előrejelzésekre, hogy a kisebb termés miatt globális kávéhiány léphet fel.
Emelkedett a kávé tőzsdei jegyzése pénteken azokra a szakértői előrejelzésekre, hogy a kisebb termés miatt globális kávéhiány léphet fel.
unknown
Most akkor gonoszak vagyunk vagy csak racionálisak, amiért nem adunk több gázt az ukránoknak? És az mennyit számít, hogy igazából nincs is gázcsapunk Ukrajnába, csak egy cső köt össze minket, amelyen viszont orosz gáz jön, de csak addig, amíg a Gazprom azt jónak látja? Péntek reggel Orbán Viktor a sorok közt kimondta: a "winter is coming" mindent üt.
A Bírósági Végrehajtók Kamarájának elnöke szerint tavasszal 200 ezer, a devizahiteleseket megsegítő törvény alapján felfüggesztett végrehajtási eljárás indulhat újra - írja a szombati Magyar Nemzet.
MTI
Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított csütörtökön Magyarország ellen a patikatörvény előírásai miatt, az Emmi szerint viszont a gyógyszertárak tulajdoni szabályozása összhangban van az uniós joggal, és megegyezik több más uniós ország szabályozásával. A kormány hamarosan válaszol a bizottság által feltett kérdésekre.
MTI
Az Európai Unió földgázellátásának biztonságát nagyban erősítő, a következő hat hónapra szóló megállapodás-tervezetet dolgoztak ki az orosz földgáz ukrajnai szállításáról az uniós közvetítéssel folytatott orosz-ukrán tárgyalások pénteki, berlini fordulóján - jelentette be Günther Oettinger, az Európai Bizottság energiaügyekért felelős tagja.
MTI
Magyarországról egészítené ki a téli gázkészleteit Szerbia, miután a Gazprom ötödével csökkentette az Oroszországból érkező gázmennyiséget.
hvg.hu
Csupán pár fillért változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek estére a délutáni jegyzésekhez viszonyítva a bankközi piacon.
MTI
Az orosz parlament alsóháza elfogadta azt a törvénymódosítást, amely 50 százalékról 20 százalékra szorította le a külföldi tulajdonrészt plafonját az orosz nyomtatott és elektronikus sajtótermékekben, így a rádiókban és televíziókban is.
MTI
A következő hónapokban 400 pénzintézetnek minden fogyasztói deviza- és forinthitellel el kell számolnia, ami összesen 1,3 millió családot érint, az átlagos törlesztőrészletek pedig 25-30 százalékkal is csökkenhetnek - mondta Kurucz Éva kormányszóvivő a kormany.hu-n pénteken megjelent videóban.
MTI
Pénteken az árfolyam 310,99 és 312,90 forint között alakult. Az euró jegyzése július vége óta első alkalommal ezen a héten esett 310 forint alá. A legalacsonyabb jegyzés 309,82 forint volt szerdán.
MTI
Az Európai Bizottság energiaügyekért felelős tagja szerint nem jelent "blokádot" az, hogy Magyarország felfüggesztette az Ukrajnába irányuló földgázszállítást.
MTI
Hat óra van, és még mindig a munkahelyén ül? Emailekre válaszolgat? Úgy érzi, hogy baromi fáradt és már semmire sincs energiája? Több országban és cégnél már tudják erre a megoldást. Egyre több helyen központilag tiltják be a hivatalos munkaidőn kívüli emailezést és telefonálást, van, ahol pedig felemelkednek az asztalok, így nem tudnak dolgozni rajta a dolgozók. És ez a cégnek is jó, higgye el! Mi, magyarok erről csak álmodhatunk.
Nagy Gergő
A 2013 első féléves veszteséghez képest 59,6 milliárd forintos javulást jelent a jegybank 2014 első félévi nyeresége.
MTI
Jóllehet az Air France vezetőség már engedett a pilóták egyik fő követelésének, és visszavonta a fapados légitársaság, a Transavia európai fejlesztésének tervét, a tárgyalások a szakszervezetekkel még mindig nem értek véget, és a pilóták egyelőre jövő keddig meghosszabbították a sztrájkfelhívást. Szombaton a járatok fele fog közlekedni.
MTI
A kormány a kedvező makrogazdasági hatások miatt támogatja 6 milliárd forintnyi közpénzzel a Red Bull AIr Race megrendezését – derült ki Seszták Miklós írásbeli válaszából.
hvg.hu
Átlagosan 26 százalékkal lesz kevesebb a törlesztőrészlete a devizahiteleseknek. Lesz persze olyan is, aki ennél kisebb vagy nagyobb könnyítést érhet. Az árfolyamgátasoknak valószínűleg nem fog sokat változni a helyzet.
hvg.hu
Szomorú vége lett hétvégén a pusztamérgesi falunapnak, miután megjelentek ott az adóellenőrök. A kürtőskalácsos nem adott nyugtát, ezért meg akarták büntetni. Erre egy fiatalember üdítős palackot vágott az egyik revizor fejéhez. Rendőrt hívtak, akik földre nyomták a férfit. A kürtőskalácsos rosszul lett, egy vendég pedig szívinfarktust kapott, és már nem tudták újraéleszteni – derül ki a Délmagyarország cikkéből.
hvg.hu
Az Európai Bizottság a patikatörvénynek a gyógyszertári tulajdonszerzésre vonatkozó kitételeit tartja aggályosnak. Hivatalos felszólító levelet küldtek ez ügyben a kormánynak. Brüsszel azt szeretné tudni, vajon a magyar törvény jogszerűen hozza-e helyzetbe a magyar patikusokat a külföldi befektetőkkel szemben.
hvg.hu
Magyar kereskedőház nyílt Jerevánban, Örményország fővárosában. Ez a 15. magyar kereskedelmi külképviselet a világon – közölte a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) pénteken.
MTI
Több mint hat éve járt ilyen alacsonyan a munkanélküliség – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a legfrisebb foglalkoztatási adatok közzététele után.
MTI
MTI
hvg.hu