Gyengült a forint

Egy árnyalatnyival gyengébben állt a forint kedden kora reggel hétfő esti árfolyamánál: az eurót 311,75 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben az előző esti 311,66 forint után.


Százezer kistulajdonos helyett százezer koldust produkáltunk

Van néhány igen mocsaras történet - nyilatkozta a hvg.hu-nak Tömpe István, a rendszerváltozás korának privatizációs felelőse. Vallja, benne volt a pakliban, hogy 2-300 vállalatigazgató kapja meg a magyar gazdaságot, ezért aztán a központi privatizáció mellett tette le a voksát, de elismeri, abban a rendszerben is lehetett lopni, "de még mennyire". Kezdetben az egész csak fifikás történetekből állt. A cseheknél miért sikerült sokkal jobban a privatizáció? Mert ott bölcsebb volt az uralkodó elit. A kormányzati középosztály-építés kimaradt zicceréről, és az egymást követően hatalomba kerülők pénzéhes lustaságáról is beszélt.




Kedden újra sztrájkolnak a Lufthansa pilótái

Kedden újra sztrájkolnak a Lufthansa egyes pilótái a Vereinigung Cockpit (VC) szakszervezet felhívására, 8 és 23 óra között egyes hosszú távú járatok várhatóan nem indulnak el Frankfurtból. A légitársaság tájékoztatása szerint 25 gép nem száll fel kedden.






Devizahitelesek: még utólag is drágult az a plazmatévé

A lakáscélú és a szabad felhasználású jelzáloghiteleket forintosítják, az autóhitelesek, a személyi hitelesek, a folyószámlahitelesek, és azok, akik áruvásárlásra vettek fel devizahitelt, kimaradnak a buliból.


Rogán: Agresszív nyomásgyakorlást folytat a bankszövetség

A Fidesz szerint elfogadhatatlan, hogy a bankszövetség "agresszív módszerekkel" gyakorol nyomást a köztársasági elnökre. A bankszövetség azt kérte Ádertől, hogy ne írja alá a fogyasztói kölcsönszerződések elszámolására vonatkozó törvényt, hanem küldje el az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra.


Az ablakok cseréjére is százezreket osztanak ki

A hűtőgép cseréjének támogatása után már az ablakcserét is támogatja a fejlesztési tárca: 450-520 ezer forint vissza nem térítendő támogatást lehet kapni. A panellakások tulajdonosait kizárták a pályázatból.




Sanghai elsumákolja a reformokat

A beígért nagyszabású reformok közül csak keveset valósítottak meg eddig az egy éve megnyitott sanghaji szabadkereskedelmi övezetben (SFTZ). A külföldiek akkor is kivárnak, ha nagyon is mennének már.


Ukrajna csökkentette az áramexportot

Ukrajna 4,1 százalékkal (274,9 millió kilowattórával) 6,418 milliárd kilowattórára csökkentette áramexportját az idei első nyolc hónapban - az ukrán energiaügyi minisztérium adatai szerint.


Nincs mese: cudar nyugdíjas évei lesznek

Nem kertelünk: nehéz jövő elé néz, ha 30-40 év múlva kell nyugdíjba mennie, és nem tesz félre tízezreket havonta. Jobb, ha már most megbarátkozik a gondolattal: az államtól olyan keveset fog kapni, hogy még akkor is összeszorított fogakkal kell küzdenie, ha egy-két lakás árát félre is teszi. Ha 100 ezer nettót vagy annál kevesebbet keres, és ebből nem tud félretenni havonta legalább 15 ezret, akkor kemény jövő vár önre. Ha valamivel több bért kap, akkor talán összeszedheti a szükséges pénzt, de most lakásra, családra ne nagyon költsön.


Brüsszelben nyitják már a pénzcsapot

A jövő hétre várható a 2014-2020-as uniós ciklus első hazai pályázatainak megjelenése, a kitöltési dokumentumokat azonban már ezen a héten megismerhetik az érdeklődők - közölte a Miniszterelnökség.


Megveheti az MKB-Euroleasing a PSA retail üzletágát

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - mint felügyeleti hatóság - engedélyezte azt, hogy az MKB-Euroleasing Pénzügyi Szolgáltató Zrt. megvásárolja a PSA Finance Hungária Pénzügyi Szolgáltató Zrt. retail (gépjármű finanszírozási) üzletágát - az erről szóló határozat a versenyhatóság honlapján jelent meg.


Kért valamit Ádertől a bankszövetség

A Magyar Bankszövetség azt kezdeményezi, hogy a köztársasági elnök ne írja alá a fogyasztói kölcsönszerződések elszámolására vonatkozó törvényt, hanem küldje el az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra. A Fidesz szerint a bankszövetség "agresszív módon próbált nyomást gyakorolni a köztársasági elnökre".