Újabb fogyatékkal élő hallgatók dolgozhatnak majd a minisztériumokban
Jelenleg húsz fogyatékkal élő fiatal dolgozik ösztöndíjjal, közülük tizenketten a KIM-ben, nyolcan a Miniszterelnökségen, a tervek szerint még többen kaphatnak állást.
Jelenleg húsz fogyatékkal élő fiatal dolgozik ösztöndíjjal, közülük tizenketten a KIM-ben, nyolcan a Miniszterelnökségen, a tervek szerint még többen kaphatnak állást.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
Napenergiás kiserőműből a 2008-as 363 kilowatt beépített teljesítmény öt év alatt a 86-szorosára, 31 120 kilowattra nőtt országos szinten. Szélenergiából azonban jóval kisebb volt a növekedés – írja a Napi Gazdaság.
MTI
MTI
Napi Gazdaság
Akárcsak a régiós valutáké, a forint árfolyama sem nagyon mozdult csütörtök reggel az előző estéhez képest.
MTI
E hónapban növekedett a Világgazdaság mutatószáma, a Gyorsulási Irányadó (GYIA) az előző év azonos időszakához képest. A növekedés 2 százalék körül stabilizálódott, a folyamatosan érkező makrogazdasági adatok alapján akár a kedvező meglepetéseket sem lehet kizárni.
MTI
MTI
Világgazdaság
A nemzeti fejlesztési miniszter nem tartja indokoltnak az úthasználati jogosultságok érvényességi idejének további kitolását – derül ki a csütörtöki Világgazdaságból.
MTI
MTI
Világgazdaság
A benzin literenkénti ára 418-419 forintra, a gázolajé 422-423 forintra nőtt.
MTI
Alig változott a forint árfolyama szerda estére szerda délutánról a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
MTI
Bíróságra vinné a kishantosi ügyet a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet, mivel szerintük a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. vagyoni és nem vagyoni kárt is okozott az államnak azzal, hogy több mint fél éve jogalap nélkül használja az általa korábban bérelt földterületet. Az NFA elesett hat havi bérleti díjtól, mert eddig sem a kft. sem az új bérlők nem fizették azt ki - állítja az állami földprogramért felelős államtitkár.
MTI
MTI
hvg.hu
A jegybank feljelentette Róna Pétert, az MNB felügyelőbizottsági tagját, aki az LMP programtanácsának elnöke is, Schiffer András erre reagálva azt követeli Orbántól, hogy kötelezettségszegés címén haladéktalanul kezdeményezze Matolcsy György eltávolítását a jegybank éléről.
MTI
Fegyverneken már megérett a szabadföldi eper, amit el is kezdtek szedni.
MTI
MTI
hvg.hu
A Raiffeisen Bank elemzői szerint a gazdaságpolitikában a választásokat követően sem lesz jelentős irányváltás, de prioritás marad, hogy az államháztartás hiánya a GDP 3 százaléka alatt maradjon. Úgy gondolják, hogy áprilisban még jön egy 10 bázispontos kamatvágás, és elképzelhetőnek tartják, hogy ezután is következik még egy-két vágás.
MTI
Nyolc hónapos mélypontra estek az Egyesült Államokban az újonnan épített lakások eladásai márciusban az amerikai kereskedelmi minisztérium adatai szerint.
MTI
Sokan, sok mindent nem szeretnek a repülésben: például a fedélzeti kaját, a bújtatott költségeket, vagy épp a többi utast. A legtöbben ugyanakkor minden bizonnyal a kényelmetlen ülésekre, szűk helyre panaszkodnak. Tippek, hogyan lehet a legkényelmesebb helyeket megszerezni.
hvg.hu
Gyengült szerdán a forint, az eurót délután négy órakor 307,77 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a kora reggeli 306,70 forinttal szemben.
MTI
Az államháztartás központi alrendszerének első három havi hiánya 701,2 milliárd forint, ami az egész évre tervezett hiány több mint kétharmada.
MTI
MTI
hvg.hu
Büntetőfeljelentési lavinát indított el, hogy a tavalyinál több mint egyharmaddal magasabb költséggel gazdálkodó MNB több, a felügyelőbizottsága szerint is a jegybanktörvényből le nem vezethető tevékenységbe fogott.
HVG
A szerdai kormányülésen döntöttek arról, hogy meghosszabbítják a kilakoltatási tilalmat.
MTI
Az ING Önkéntes Nyugdíjpénztár küldöttgyűlése minősített többséggel arról döntött, hogy a pénztár június 30-án egyesül az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztárral, ha az Aranykor küldöttgyűlése is megerősíti azt - közölte az ING pénztára szerdán az MTI-vel.
MTI
Az MSZP szerint Matolcsy György jegybankelnöknek magyarázatot kell adnia arra, miért vásárolja meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az átutalásokat bonyolító GIRO Zrt.-t, "miért akar turkálni a cégek és az állampolgárok átutalásai között".
MTI
MTI
hvg.hu
Az Együtt-PM szerint a májusban beinduló közmunkaprogramok során a jelenleg körülbelül 330 ezerről mintegy 105-106 ezerre csökkenhet a közfoglalkoztatottak száma - erről sajtóhírek alapján Szabó Szabolcs, a választási szövetség megválasztott képviselőjelöltje beszélt szerdai, a Belügyminisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján.
MTI