Rácuppantak a kaszinókra a versenyzők

Hamarosan eldől, mely társaságok üzemeltethetnek kaszinókat Magyarországon. Összesen 11 létesítmény működhet Magyarországon, a helyekre úgy fest, nagy a tülekedés: a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz eddig 31 ajánlatkérés érkezett.


Magyarország kettészakadt

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden publikálta az egyes tagállamok régióira vonatkozó munkanélküliségi statisztikákat. Magyarországon Budapesten és a Dunántúlon jelentős javulás figyelhető meg, az ország egyes keleti régióiban ugyanakkor az eleve magasabb mutatókhoz képest is romlás látható.


Gyengült kissé a forint

Gyengült kissé a forint kedden délelőtt a bankközi deviza kereskedelemben, az euró árfolyama a kora reggeli 307,22 forint után tíz óra körül 307,48 forinton állt.


Újabb rekordon a magyar államadósság

Április 11-én 24 487,4 milliárd forintot, vagyis a GDP 82,9 %-át tette ki a központi költségvetés bruttó adóssága – áll az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi jelentésében.





Horvát miniszterelnök: egy nap alatt kiüríthetnénk az INA-t

Ez egy olyan háború, amelyet én nem kívánok megvívni – mondta Zoran Milanovic horvát miniszterelnök arról, hogy az INA olajvállalat a Mol és a horvát kormány küzdőterévé vált. Aztán azt is meglebegtette, hogy akár másnap alapíthatnának egy másik horvát olajcéget és annak adhatnák az INA-nál lévő koncessziókat.


Pénztárgéppel trükközőkre utazik a NAV

A NAV követi és elemzi a pénztárgépek online adatforgalmát, és azoknál a vállalkozásoknál rendel el vizsgálatot, amelyektől gyanúsan kevés vagy netán semmilyen forgalmi adat sem érkezik. Budapesten már lefüleltek egy vállalkozót, aki csak próbaüzemben működtette az online kasszát, a bizonylatot viszont egy régi géppel nyomtatta.



Így csúsznak le a magyar bankárok

Bankárként dolgozni Magyarországon évtizedekig egyet jelentett a kiemelkedő fizetéssel, juttatásokkal, megbecsüléssel. A gazdasági válság ugyanakkor mindent átírt: aki elveszíti bankos állását, az pénzintézeti munkahelyre már nem igazán számíthat. A saját vállalkozás beindítása a példák szerint ugyanakkor mindenkit felvillanyoz. Volt banki alkalmazottak mesélnek arról, milyen elviselni egy a korábbinál sokkal alacsonyabb életszínvonalat. A középosztályról szóló sorozatunk újabb része.


Komoly veszélyben vannak a magyar kórházak informatikai rendszerei

Országszerte le kellene cserélni az elavult operációs rendszereket az egészségügyi intézmények számítógépein, miután a Microsoft megszüntette a Windows XP operációs rendszer frissítésének támogatását. Az új oprendszer új hardvert is igényel, ezért a fejlesztés költségei több milliárd forintra rúgnának.



Reggeli szintre tért vissza a forint

Hétfőn 19 óra körül 306,80 forinton állt az euró a három órával korábbi 307,13 forint után. Az európai közös pénzt reggel hétkor 306,63 forinton jegyezték.


Itt landolhat Martonyi János, ha már nem lesz miniszter

A Mol igazgatóságába delegálta Martonyit a társaság egyik részvényese, és a cég igazgatósága támogatja a javaslatot. Ez persze nem főállás, de egy 5 évre szóló feladata már valószínűleg lesz a leköszönő miniszternek.



Közbeszerzések: Gyümölcsöző napja volt ma az Uvatervnek

Az Uvaterv és az Unitef kétféle konzorciumban nyert el kétféle közbeszerzést. Az M8-as új szakaszának terveit az eredetileg tervezettnél 26 millió forinttal olcsóbban készítik el. A Biatorbágy-Tata vasúti szakasz tervezési munkálatait pedig 190 millió forinttal drágábban vállalták, mint a projekt becsült értéke.


Itt az újabb banki drágulás

Hétfőtől megszünteti korábbi számláinak értékesítését a Raiffeisen, emellett egyre több bank módosít alapvetően kínálatán. A bankszámlák "átcsomagolásában" sincs azonban teljesen szabad kezük a bankoknak.