Bulgária az amerikai Westinghouse céget kérte fel arra, hogy tegyen ajánlatot a harmadik energiablokk megépítésének a költségére, miután a balkáni ország kormánya elvetette egy új atomerőmű létrehozásának a tervét.
A világ vezető gáztermelője jövőre 806 milliárd rubel (25 milliárd dollár) beruházást hajt végre, ami 16 százalékkal (4 milliárd dollár) elmarad az eredetileg tervezettől.
A pénzügyőrök Mezőberényben találtak rá az éppen működő, a megengedett száz literesnél nagyobb pálinkafőző berendezésre. Előkerült 530 liter cukrozott szilvacefre, valamint 360 liter párlat is.
A központi költségvetést megalapozó előrejelzések elkészítésének új módját is tartalmazza az a kormányrendelet-tervezet, amely több, az államháztartással összefüggő jogszabályt módosít.
A Kúria a boltok vasárnapi nyitva tartása ügyében hozott ítéletet, amely iránymutatást ad a munkaügyi ellenőrzésekhez, és tisztázza a hétvégén is üzemelő bevásárlóközpontok kereskedőinek helyzetét - írja a szombati Magyar Nemzet.
A kormányfő és a nemzetgazdasági miniszter is felmelegítette az egy számjegyű, illetve 10 százalékos személyi jövedelemadót. Orbán leginkább "nullaszázalékos" szja-t szeretne, ám az adóparadicsomokat idéző kulcs komoly forrásoktól fosztaná meg a költségvetést. A fogyasztási típusú adók felé terelés magasan tartja az áfakulcsokat – a költségvetésbe elő kell teremteni a bevételeket –, ami viszont az áfacsalásoknak ágyaz meg. Ha azonban beindul a gazdasági növekedés, lehet tér az szja csökkentésére, ám még ebbe is beleszólhat sok tényező.
Az Alkotmánybíróság (Ab) a Kúria indítványára megsemmisítette a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló törvény egyes rendelkezéseit és kimondta, hogy lehet fellebbezni az ilyen eljárásban született egyezség ellen - derül ki a Magyar Közlönyben pénteken közzétett határozatból.
Rekordnagyságú uniós forrás, mintegy 1500 milliárd forint kifizetése várható idén – jelentette ki Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken este a Csongrád megyei Nagyéren.
Vegyes hatása lesz Ukrajnára az EU-társulási folyamat leállításáról hozott kijevi döntésnek: a társulási folyamat kiteljesedése erősítené Ukrajna adósminőségi profilját, a szerződés aláírásának elmaradása ugyanakkor mérsékelheti az azonnali orosz gazdasági megtorló lépések kockázatát - jósolta pénteki londoni helyzetértékelésében a Fitch Ratings.
Az illetékes amerikai esküdtszék kötelezte a Samsungot, hogy a dél-koreai óriásvállalat fizessen 290 millió dollár kártérítést amerikai riválisának, az Apple-nek, a szabadalmi jogok megsértése miatt. A Samsung fellebbez a döntés ellen.
Lehet hogy további, zsíros bevétellel kecsegtető tevékenységekkel bővülnek a trafikok, az ittapiros.com úgy tudja, hamarosan beszervezik az internetes sportfogadást és a lóversenyt is foncsorozott kirakatok mögé.
A Fast Market Research a jövő évi választások eredményét és annak következményeit ecsetelő jelentést tett közé, melyben arra számítanak, hogy a 2014-es választásokon a Fidesz marad hatalmon, a politikai irány hasonló lehet, a büntető jellegű vállalati adók pedig tovább folytatódnak. A háztartásokat ugyanakkor a Fidesz "sértetlenül" hagyhatja, nem valószínű, hogy lesznek további költségvetési megszorítások és lakossági adóemelések.
Geotermális energiával fűtött, elsősorban termálvízre alapozott közműrendszert terveznek létrehozni Zalaegerszegen, az északi ipari park üzemeinek fűtésére - közölte pénteki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
A világgazdaság legnagyobb "erőcentrumainak" régóta nem tapasztalt, egyidejű teljesítménybővülése várhatóan jelentősen gyorsítja 2014-ben a globális növekedést - jósolták pénteken londoni pénzügyi elemzők.
Emelkedtek az olajárak a nemzetközi piacokon pénteken: a Brent olaj hordónkénti ára januári szállításra 110 dollár fölé ment. Az Európában irányadónak tekintett Brent a második egymást követő héten emelkedik, és két hónapon belül először az Egyesült Államokban a WTI olaj is áremelkedéssel zárhatja a hetet.
Az osztrák-magyar kapcsolatok 95 százaléka problémamentes, hangoztatta a Wirtschaftsblatt című osztrák üzleti napilapban pénteken közölt interjúban Nikoletti Antal, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős helyettes államtitkára, Fricz Tamás politológus pedig a Die Presse című osztrák konzervatív napilapban vendégkommentárként megjelent cikkében úgy vélekedett, hogy a külföldi sajtóban az antiszemitizmusra vonatkozóan torz kép jelenik meg Magyarországról.