Gyenge tőzsdestart New Yorkban

Vegyesen nyitottak csütörtökön a főbb New York-i tőzsdeindexek. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,09 százalékkal emelkedett, de az S&P 500-as mutató 0,06 százalékkal és a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,02 százalékkal csökkent a kereskedés első perceiben.


A Sólyom egyelőre a földön marad

Még nem látni, hogy mikor szállhat fel a Sólyom első gépe, de az biztos, hogy nem napokon belül. Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke szerint a légitársaság ráadásul időnként előrerohant a kommunikációval. A cég kommunikációja nincs teljesen összhangban a befektetőkkel kapcsolatban sem, pontosabban azzal, amit a hatóság tud erről.


Felfrissítettük a kettős adóztatás elleni egyezményt Svájccal

Magyarország új egyezményt kötött Svájccal a kettős adóztatás elkerüléséről. A dokumentumot csütörtökön írta alá Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügypolitikáért felelős államtitkára és Jean-Francois Paroz, Svájc magyarországi nagykövete.


Olcsóbban játszanak a cigányzenészek 2014-től

A vendéglátás és a turizmus négy meghatározó érdekképviseleti szervezete előzetes egyeztetést követően elfogadta az Artisjus jövő évre vonatkozó díjszabását. A zeneszerzők, előadók és kiadók vállalták, hogy nem emelnek jogdíjat, a háttér jellegű élőzene után fizetendő összeg az eddiginek a felére csökken - közölte Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület csütörtökön.


"A kormány egy nagyon rossz üzletet akar betonba önteni"

Az Együtt–PM választási szövetség ismételten felszólítja a kormányt és Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy ne takargassa a nyilvánosság elől az E.ON földgázüzletág megvásárlásának részleteit – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Jávor Benedek országgyűlési képviselő.


NGM-államtitkár: "van mit tanulni az ázsiai országoktól"

A keleti nyitás politikája arról a felismerésről is szól, hogy van mit tanulni az ázsiai országoktól, a magyar vállalkozások pedig birtokában vannak olyan tudásnak, technológiának, amelyre szükség lehet ezekben az országokban - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) által rendezett ASEAN üzleti fórumon, csütörtökön Budapesten.




Ingyenes lehet a távfűtés a legszegényebb szerbeknek

Az ingyen járó áram és földgáz után ingyenessé tennék a távfűtést is a legszegényebb családoknak Szerbiában – ismertette a szerbiai energiaügyi minisztérium javaslatát csütörtöki számában a Politika című belgrádi napilap.


Matolcsy kinevezése óta ilyen kamatdöntés még nem volt

Ez volt az első ülés, ahol a tagok véleménye megoszlott azóta, hogy Matolcsy márciusban átvette az MNB elnöki pozícióját. A jegyzőkönyv szerint Cinkotai János és Pleschinger Gyula 10 bázispontos csökkentésre, míg a tanács többi tagja - beleértve Matolcsy György MNB-elnököt, és Balog Ádám alelnököt - 20 bázispontos vágásra szavazott.


Csökkent a BUX vesztesége, de mínuszban maradt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 142,65 pontos nyitás után kissé erősödött csütörtökön kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 18 274,25 ponton állt, ami a legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 113,74 pontos, 0,62 százalékos csökkenés, a csütörtöki nyitásnál 28,91 ponttal magasabb.


Befektetők Japánról: jobb félni, mint megijedni

Lejtmenetbe fordulhat az év eleje óta tartó rali után a tokiói értéktőzsde, miután a külföldi befektetők körében kételyek merültek föl azzal kapcsolatban, hogy Abe Sindzó kormányfő tényleg nekikezd a hivatalba lépésekor ígért határozott strukturális reformoknak.


"30 ezerrel több az adó, mint a szolgáltatás díja"

Négy hónapon át tízezreket emelhetnek le pluszban a bankok kis- és középvállalkozásoktól, azt követően, hogy a kormány a pénzügyi tranzakciós illetékkel kapcsolatban egyszeri pótbefizetésről döntött. A hvg.hu egy logisztikai cég mindennapjain keresztül meséli el, mit jelent az, ha a kormány megkíméli a lakosságot. (A cikkhez megadott e-mail-cím egy technikai hibát követően működik. Leveleiket várjuk! - szerk.)


Most az üzbégekkel fonjuk szorosabbra a kapcsolatainkat

A magyar kormány keleti nyitás stratégiájának sikere szempontjából nagyon fontos Közép-Ázsia, ezért Magyarország a jövőben szorosabbra fűzi gazdasági együttműködését Üzbegisztánnal, a második legfontosabb partnerével a térségben - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az MTI-nek csütörtökön, az üzbég fővárosban folytatott tárgyalásai után.


Beidézte Hernádit a horvát ügyészség?

Horvát lapértesülés szerint szeptember 25-re kihallgatásra idézte Hernádi Zsoltot a horvát ügyészség alá tartozó korrupció és szervezett bűnözés elleni hivatal.


Indulhat az aláírásgyűjtés a trafikos népszavazáshoz

Elindulhat az aláírásgyűjtés a trafikos népszavazásokról, miután a Kúria jóváhagyta az Országos Választási Bizottság erről szóló döntését. A dohánytermékek árrésének csökkentéséről, illetve a trafikban árulható termékekről szóló kérdést egy magánszemély nyújtotta be, aki az Origónak azt mondta: mindent megtesz, hogy összegyűjtse a 200 ezer aláírást.


Csökkentek a hozamok a DKJ aukción

Kissé csökkenő hozammal értékesített a meghirdetett összegben 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).