Ennyi elveszített munkahelyet csak 20 év alatt lehet visszaszerezni

Egy görög szakszervezet háttérintézménye szerint körülbelül 20 évbe telik majd a hellén államban a válság alatt elveszített egymillió munkahely visszaszerzése. A kormányzat a "végzet prófétáinak" nevezte a kutatókat, akik csakis a legrosszabb szcenárióval számolnak, miközben már optimizmusra utaló jelek is vannak.


A GlaxoSmithKline vétkes a kínai vesztegetésben

Aktív része volt a brit székhelyű GlaxoSmithKline (GSK) kínai vállalatának azokban a vesztegetésekben, amelyekkel kapcsolatban július óta folynak hatósági vizsgálatok - közölte a kínai média rendőrségi forrásokra hivatkozva.


Erősen kezdtek a New York-i tőzsdeindexek

Az összes nagyobb tőzsdeindex erősödött a keddi kereskedés elején a New York-i tőzsdén. A DJIA indexe 0,67 százalékkal, az S&P 500 indexe 0,96 százalékkal, a Nasdaq Composite indexe 0,97 százalékkal ment feljebb.



Nem fizette vissza a casco díjakat a Lombard

A Lombard Lízing Zrt. a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) határozatában megszabott augusztus végi határidőig azért nem fizette vissza ügyfeleinek a 380 millió forintos cascodíj-többletet, mivel a határozatot megtámadta a bíróságnál – közölte a társaság kedden.


Nagyot kaszált a Bank of America

A Bank of America Merrill Lynch nyolc év után végleg kiszállt Kína második legnagyobb bankjából. Az amerikai bank kedden bejelentette, hogy 1,5 milliárd dollárért (342 milliárd forint) eladta a Kínai Építési Bankban (CCB) még meglévő, egyszázalékos részesedését.



Eddig tartott az államadósság elleni háború

A Privátbankár.hu információi szerint a kormány eltörli a stabilitási törvénybe lefektetett adósságszabályt. Eddig is sok kritika érte a stabilitási törvénybe írt adósságcsökkentő képletet, amely a kormány adósságleépítési törekvéseit nem erősítette.



Gyengélkedik az ipari szektor Horvátországban

Negyedik egymást követő hónapja csökkent a horvát ipari termelés: a statisztikai hivatal adatai szerint júliusban éves bázison 4,1 százalékkal, az előző hónaphoz képest 0,9 százalékkal esett vissza.


Dél óta éledezik a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 61,25 pontos nyitás után gyengült, majd emelkedésnek indult déltől. A BUX 14 óra 30 órakor 18 252,76 ponton állt, ami hétfői záró értékéhez képest 59,87 pontos, 0,33 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 1,38 ponttal alacsonyabb.


Ezermilliárd után kutat a NAV

Romlott az adózási morál Magyarországon, minden eddiginél több, csaknem 360 ezer adóvégrehajtás van folyamatban, és ezzel együtt az adóvégrehajtással érintett tartozás összege ez év július végén megközelítette az ezermilliárd forintot – állapította meg a feketelista.hu gazdasági adatbázis elemzésében.


OECD: alacsony lesz a világgazdaság bővülése

A fejlett ipari államok gazdasága lassan magára talál, de közben a feltörekvő országok növekedése lassul, ezért az idén is alacsony lesz a világgazdaság bővülése - állapította meg kedden kiadott jelentésében a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).


Nem lesz olcsóbb a hús, ha Lázár csökkenti az áfát

Akár 10 százalék alá is csökkenhet a sertés- és baromfihús áfája jövő év elejétől, ha megvalósul az, amiről Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn beszélt egy lakossági fórumon. A húsfeldolgozók már évek óta hangoztatják, hogy az ágazatban rendkívüli mértékben elharapózott feketegazdaság visszaszorítására ez lehet a fő gyógyír. A pultokon lévő hústermékek árában azonban nem feltétlenül jelenne meg a bűvös tíz százalék. A feldolgozók a pénzt inkább versenyképességüket javító fejlesztésekre költhetik.


Hat millió tonna kukoricára számítanak idén

Bár az idén a tervezettnél kisebb, 6 millió tonna körüli lesz a kukoricatermés, áremelkedésre nem kell számítani - mondta az Agrárgazdasági Kutatóintézet igazgatóhelyettese a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. által szervezett szakmai napon kedden az MTI-nek.



Kevesebben, de több bort vesznek

A szeszesitalok forgalmának mintegy negyede származik borértékesítésből, és bár a vásárlói kör az utóbbi két évben tizedével zsugorodott, a fogyasztó háztartások által már jellemzően havonta vásárolt mennyiség nőtt a GfK Hungária háztartások napi fogyasztásicikk-vásárlásait monitorozó Háztartáspanel adatai szerint.


Csökkentek a hozamok a dkj aukción

Hozamcsökkenéssel értékesített a meghirdetett összegben 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.