Egy húszmilliárdos megatender utóélete

A cél nemes, hiszen az európai uniós forrásból támogatott, 20 milliárd forint keretösszegű internetfejlesztés olyan ritkán lakott területeket kapcsol a világhálóhoz, ahol üzleti alapon, a gyenge megtérülés miatt, nincs esély a szükséges beruházásokra.


Bírságot kaptak GVH-tól a kábelszövetségek

Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 11 millió forint bírságot szabott a Magyar Kábelkommunikációs Szövetségre (MKSZ) és a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetségre (MKHSZ), mert műsorterjesztési mintaszerződéseik versenykorlátozó kikötéseket tartalmaztak.



Magyar hentesek: nem tartja felelősnek magát a német cég

Segíteni kíván a Müller Fleisch GmbH (MF) német húsipari cég azoknak a magyar henteseknek, akik nem kapták meg járandóságukat és ezért a cég központjánál tüntetnek, ugyanakkor a cégnél úgy vélik, hogy nincs felelősségük a helyzet kialakulásában.



Surányi leszólta Matolcsy csomagját

Surányi György szerint az unortodox gazdaságpolitika nem hozott érdemleges gazdasági növekedést, és nem növelte a beruházásokat. Az alacsony beruházási rátát időlegesen stimulálhatja a jegybank, de a növekedési hitelprogram jelentős hányadát nem új beruházásra, hanem korábbi hiteleik kiváltására fordították a vállalkozások - mondta az Intesa Sanpaolo bankcsoport felügyelőbizottsági elnöke, egykori jegybankelnök a Joint Venture Szövetség konferenciáján szerdán Budapesten.


Erősödött, de mínuszban maradt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 59,48 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt. A BUX 11 óra 30-kor 18 263,25 ponton állt, ami a legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 8,36 pontos, 0,05 százalékos csökkenés, a szerdai nyitásnál ugyanakkor 51,12 ponttal magasabb.



Pelenkában menekítik a pénzt Svájcból

A svájci kormány főként a nemzetközi nyomásnak engedve egyre inkább igyekszik kiszorítani azon külföldieket, akik az ország bankjait adóelkerülésre használták fel. A német kormány svájci számlákat tartó német állampolgárok neveit tartalmazó CD-bevásárlása is sokakat elriasztott, egyre többen számolják fel az alpesi országban tartott bankszámlájukat. Volt olyan illető, aki egy inkontinencia miatt használatos pelenkában vitt volna ki Svájcból 140 ezer euró készpénzt.



Magához tért a forint

Korrigálta előző napi veszteségét a forint szerda délelőtt, az eurót tíz órakor 300,82 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a kora reggeli 302,36 forint után.


Nincs munkája? Ezen így lehetne segíteni

Adjunk komoly adókedvezményeket a hosszú távú munkanélküliek után, utazási és lakhatási támogatást, és csökkentsük a minimálbért. Az államnak mindenképpen szerepet kell vállalnia, ha eredményeket akar elérni.


Hónapokat csúszik az orosz-kínai gázvezeték építése

Az orosz Gazprom gázipari cég csak jövőre kezdi meg a Kínáig tartó gázvezeték megépítését – közölte a Vedomosztyi című moszkvai lap. Az üzleti-politikai lap úgy tudja: a késés oka az, hogy még mindig nem tudtak megállapodni a földgáz áráról, hiába egyezkednek már évek óta.


Magyarország visszacsúszott a versenyképességi ranglistán

Magyarország a 63. helyet foglalja el a Világgazdasági Fórum (WEF) évente közzétett globális versenyképességi rangsorában, ami 3 hellyel rosszabb, mint az ország elmúlt évi helyezése – közölte a WEF magyarországi partnerintézete, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet.


Mínuszban kezdett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 59,48 pontos csökkenéssel, 18 212,13 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 0,33 század százalékos gyengülés.


Felpattanó fogyasztás rántotta fel a gazdaságot

A bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékkal emelkedett az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához képest, és 0,1 százalékkal nőtt az előző negyedévhez viszonyítva a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a részletes adatokat szerdán.


Az ázsiai befektetők is a szíria eseményekre várnak

Vegyesen mozogtak szerdán az ázsiai tőzsdeindexek, a tokiói börze emelkedéssel zárt, a forgalom mindenütt alacsony volt. Elemzők szerint alapvetően annak a lehetősége befolyásolta a befektetőket, hogy az Egyesült Államok katonai támadást intéz Szíria ellen.


Kiszámolták, mikor jöhet az 500 forintos benzin

Elképzelhető, hogy egy esetleges szíriai beavatkozás hatására rövid távon új csúcsot fognak dönteni az üzemanyag-tarifák, de az 500 forintos literenkénti árnak egyelőre minimális az esélye – mondta Pletser Tamás, az Erste Bank olajpiaci elemzője az InfoRádiónak.


Öthavi csúcsra nőtt Kínában a szolgáltatóipari BMI

Kínában öthavi csúcsra nőtt a szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) elsősorban az új megrendelések növekedésére, ami azt jelezheti, hogy a világ második legnagyobb gazdaságának sikerül elkerülnie a növekedés gyors lassulását.