Komolyan bővül a foglalkoztatottság, a közszféra a motor
Tovább csökkent a munkanélküliség, a foglalkoztatottsági adatok szerint pedig 56 ezer fővel dolgoznak többen, mint egy évvel ezelőtt.
Tovább csökkent a munkanélküliség, a foglalkoztatottsági adatok szerint pedig 56 ezer fővel dolgoznak többen, mint egy évvel ezelőtt.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 52,42 pontos csökkenéssel, 18 191,55 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,29 százalékkal gyengült.
MTI
A világ 15 központi bankja növelte aranytartalékát júliusban, a legnagyobb mértékben Törökország.
MTI
Ősszel a parlament elé kerül egy törvénymodosítás, amelynek értelmében csak akkor történhet meg a konszolidáció, ha a bank fizeti ki az adósságátvállalást sújtó 7 százalékos különadót.
hvg.hu
A termék ára nem fedezi az öntözés költségeit és beruházásigényét, ezért lassan visszaszorulnak az öntözést igénylő növények a mezőgazdaságban.
MTI
Kamatdöntő ülést tart ma a jegybank monetáris tanácsa, az elemzők többsége további, de az eddigieknél alacsonyabb, 10 bázispontos kamatvágásra számít, amivel 3,9 százalékra csökkenne az alapkamat.
MTI
Alig mozdult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest kedd kora reggelre a hétfő esti jegyzésekkel összevetve a bankközi piacon.
MTI
Az 1937-es Hindenburg léghajó-katasztrófáról elnevezett tőzsdei mutató, mely egyes elemzők szerint krachokat jelez előre, az utóbbi majdnem két hónapban tucatszor fordult elő. Jön az összeomlás?
Nagy Gergő
Görögország 2014 második felében ismét kötvényeladásba kezdhet több éves kihagyás után. Ennek azonban az a feltétele, hogy a görög gazdaság növekedési pályára álljon, és hogy sikerüljön elsődleges költségvetési többletet elérni.
MTI
A pénteki záró értékekhez képest emelkedést jeleztek a New York-i tőzsdemutatók szerény forgalom mellett a hétfői kereskedés vége előtt két órával.
MTI
A forint árfolyama gyengült hétfő kora estére a főbb devizákkal szemben a délutáni jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
MTI
A pénzintézetek a harmadik negyedévben 3898 hitelfedezetként szolgáló lakóingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre, 2011. október 1. óta pedig összesen 24 810-et - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) honlapján hétfőn közzétett statisztikából.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 97,76 pontos, 0,54 százalékos emelkedéssel, 18 243,97 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 2,51 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen mozgott a pénteki záráshoz képest.
MTI
Moszkva a mezőgazdasági és kohászati termékek behozatali korlátozásával büntetheti Ukrajnát, ha az csatlakozik az európai uniós (EU) szabadkereskedelmi övezethez - írta a Vedomosztyi című orosz napilap hétfőn az orosz-ukrán kormányzati tárgyalásokra időzítve.
MTI
Románia decemberben kezd gázt exportálni Magyarország felé az Arad-Szeged vezetéken keresztül - adta hírül hétfőn a Mediafax hírügynökség.
MTI
A Közgép lenyúlta Nagykanizsát - írta hétfői közleményében Scheiring Gábor országgyűlési képviselő, az Együtt-PM szakpolitikusa.
hvg.hu
Demján Sándor nagyvállalkozót a Tatár Köztársaság gazdasági fejlesztéséért végzett két évtizedes munkájáért tüntették ki.
MTI
MTI
OTS
Szerényen erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon hétfőn délután, négy óráig.
MTI
Szeptember elején tárgyal újra Brüsszelben Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetését is ellátja kormánybiztosként és Johannes Hahn regionális politikáért felelős uniós biztos - válaszolta Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára újságírói kérdésre a visegrádi négyek uniós ügyekért felelős államtitkáraival folytatott egyeztetés utáni sajtótájékoztatón hétfőn Balatonfüreden.
MTI
A világ öt legnagyobb városa közül New Yorkban, Londonban és Tokióban is emelkedtek a kiskereskedelmi ingatlanok bérleti díjai az idén a második negyedévben, Budapesten jövőre kis mértékű díjnövekedést várható - közölte a CBRE globális ingatlan tanácsadó hétfőn az MTI-vel.
MTI