Olcsó orosz üzemanyag öntheti el Magyarországot

Hosszabb távon is fel kell készülnie a Molnak arra, hogy az Ural és Brent olajtípusok közötti árrés nagyon alacsony lesz – írta a Napi Gazdaság, amely szerint emellett ráadásul pár éven belül jó minőségű orosz dízel is elöntheti a magyar piacot.


Pénztárgépek: újabb haladékot kapnak a kereskedők

Harminc nap türelmi időt kapnak az augusztus 31-ig átállásra kötelezett kereskedők a megfelelő pénztárgépek beszerzésére: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szeptember elsejétől 30-áig csak azt ellenőrzi, hogy az üzembe helyezési kódot igényelték-e az adóhatóságtól a kereskedők.


Megvan, honnan pótolják a kieső EU-pénzeket

Nem vesznek el uniós források abban az esetben sem, ha az év végéig nem sikerül megegyezni a magyar kormánynak az Európai Bizottsággal a felfüggesztett kifizetések ügyében – tudta meg a Világgazdaság a Miniszterelnökségtől.




28 országba nem repül gép Budapestről a Malév csődje óta

Bár a Sólyom vezetői korábban kilátásba helyezték, hogy a szabaddá vált egykori Malév-útvonalakon is repülnek majd, eddig nem nyújtottak be kérelmet légi közlekedési jogok igénybevételére – írja a Napi Gazdaság. A lap szerint így Kubába, Kuvaitba, Indiába és Japánba sem mennek gépek Budapestről.


Mesterházy: Pápán is kialakult a dunaújvárosi válsághelyzet

A kormány tegyen vételi ajánlatot a Pápai Hús 1913 Kft.-re is, hiszen a pápai munkahelyek megtartása épp oly fontos, mint a dunaújvárosiaké a Dunaferrnél - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke Pápán, a nyárbúcsúztató szocialista családi napon vasárnap.


Éledező európai gazdaság - nyílnak a völgyben

A recesszión talán túljutott az eurózóna, a válságon viszont még nem. A derűlátást árnyalja a magas munkanélküliség és az egyre növekvő államadósság, a közelgő német választás, valamint az amerikai jegybank monetáris politikai döntése körüli bizonytalanság.



És akkor a BKV-t Lengyelországba költöztetik

Százmillió dolláros kárt okozott egy elszabadult tőzsdei szoftver, de Steve Ballmer nem emiatt megy nyugdíjba. Szabadság alatt is költöztethetők komplett gyárak, drágulhat a tej, és most már végleg megmentik a devizahiteleseket. Tippelje meg a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!


Egyre népszerűbb az ezüst a világpiacon

A világ drágakő- és ékszeripari központjának számító Indiából az idén júliusban 109,69 millió dollár értékű ezüstöt vittek külföldre, az exportált nemesfém összértéke 184 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál - közölte a nemesfém-befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel a mumbai székhelyű Drágakő és Ékszer Exportfejlesztési Tanács statisztikája alapján.


Dunaferr-ügy: "összegről még nem lehet beszélni"

A Dunaferr elfogadta a kormány tárgyalásokra vonatkozó ajánlatát, a tárgyalások a jövő héten elkezdődnek - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Lánchíd Rádiónak a Tranzit fesztiválon Kőszegen, szombaton. Varga Mihály hangsúlyozta, hogy "összegről még nem lehet beszélni."



Argentína már megint ráfázott

Argentína elbukott egy pert, melynek az volt a tétje, hogy az ország 2001-es csődje után meglévő adósság egy részét le tudja-e íratni a külföldi befektetőkkel. A befektetők egy része korábban már belement egy 70 százalékos leírásba, de voltak páran, akik nem voltak hajlandóak engedni az argentín kormánynak.


Üzent a világ jegybankjainak az IMF-vezér

A gazdaságösztönző monetáris lazító intézkedések idő előtti kivezetésének kockázataira figyelmeztette pénteken a világ jegybankjait a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Christine Lagarde - írja a France24.com hírportál szombaton.


Ilyen egy igazán parttalan vita

Míg a nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarországon megindult a gazdasági növekedés, addig az MSZP frakcióvezető-helyettese nem tarja érdeminek a bővülést. Varga Mihály és Józsa István szombaton Kőszegen, a Tranzit elnevezésű ifjúsági fesztiválon folytatott vitát gazdaságpolitikai kérdésekről.


A gazdaságról vitázott Varga Mihály Józsa Istvánnal

Míg a nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarországon megindult a gazdasági növekedés, addig az MSZP frakcióvezető-helyettese nem tarja érdeminek a bővülést. Varga Mihály és Józsa István szombaton Kőszegen, a Tranzit elnevezésű ifjúsági fesztiválon folytatott vitát gazdaságpolitikai kérdésekről.


Trafikmutyi 2.0: milliárdokat fizet, aki bántja a trafiknyerteseket

Az államnak milliárdokat kellene kifizetnie a trafiknyerteseknek, ha a következő 20 évben bárki is liberalizálná a dohánypiacot. A kormány ugyanis komoly kártérítést biztosít nekik a megkötött koncessziós szerződésekben. Az ügyben ügyészségi feljelentés született.


Jövőre már szárnyalni fog a magyar gazdaság

Rendkívül jó kilátásokat fogalmazott meg a magyar gazdaság számára legfrissebb elemzésében a Bank of America Merrill Lynch londoni közgazdásza. Raffaella Tenconi az erősödő fogyasztói bizalomra alapozva jövőre már 2,6 százalékos gazdasági növekedést vár Magyarországon. A kormány 2014-re 2 százalékos növekedéssel kalkulál.