Gyenge negyedéve volt a Deutsche Banknak
A második negyedévben éves összehasonlításban 18 százalékkal, 792 millió euróra csökkent a Deutsche Bank adózás előtti nyeresége - közölte kedden Németország legnagyobb bankja.
A második negyedévben éves összehasonlításban 18 százalékkal, 792 millió euróra csökkent a Deutsche Bank adózás előtti nyeresége - közölte kedden Németország legnagyobb bankja.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 12,42 pontos emelkedéssel, 18 175,39 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,07 százalékkal erősödött.
MTI
A munkanélküliek száma 449 ezer volt 2013. második negyedévében, 23 ezerrel kevesebb, mint 2012 azonos időszakában, a munkanélküliségi ráta 0,6 százalékponttal, 10,3 százalékra mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
MTI
Az idei év második negyedévében 3 millió 931 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 55 ezer fővel több, mint egy évvel korábban - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
MTI
Csaknem hat éve nem látták ennyire optimistán kilátásaikat a német fogyasztók, a GfK kutatóintézet kedden közzétett, augusztusra előretekintő bizalmi indexe 7,0 pontra emelkedett az előző havi 6,8 pontról.
MTI
Élénkülésre számítanak az idén a közraktározási piacon az érintett bankok, miközben a szolgáltatás árai csökkennek; az új közraktári törvény hatásai középtávon lesznek majd érezhetőek - írta a Napi Gazdaság kedden.
MTI
MTI
Napi Gazdaság
Csak néhány fillérrel mozdult el a forint árfolyama kedd reggelre a hétfő esti kurzusokhoz képest a főbb valutákkal szemben.
MTI
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a jövőben külön vizsgálja majd, hogy az áramkereskedők milyen mértékben "adják tovább" az egyre alacsonyabb importárak kedvező hatását a kis- és középvállalkozói (kkv) körnek - írta a Napi Gazdaság kedden, Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter képviselői kérdésre adott válasza alapján.
MTI
MTI
Napi Gazdaság
Nem érdemes tovább halogatni a lakáshitelek felvételét augusztusnál, azt követően ugyanis várhatóan drágul majd a támogatott kölcsönök egy része – írta a Világgazdaság keddi számában.
MTI
MTI
Világgazdaság
Pont került az EU és Kína közt a napelemgyártás kapcsán kialakult háborús hangulatnak, miután megoldást találtak a hónapok óta kereskedelmi háborúval fenyegető vitára. A kínaiak dominánsak maradnak, de már csak az európai piaci egyensúly érdekében fenntartható árakon.
Hungler Tímea
Az rendben van, hogy ha kiderül: túl nagy áldozatot követel a drasztikus zöldenergia-termelők telepítése, és ezért átgondolja egy kormány a napenergia-támogatási koncepcióját. De az kin segít Spanyolországban, ha az eddig az egyik legnagyobb megújuló forrásokat felhasználó szektort bedöntik?
hvg.hu
A Magyar Nemzeti Bank előtörleszti a kis összegű fennmaradó IMF-hiteltartozást - tudatta a jegybank rövid közleményben.
MTI
Másfél év óta először éves összevetésben is növekedhetett a magyar gazdaság teljesítménye a második negyedévben - jósolták hétfői előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
MTI
A forint árfolyama erősödött a főbb devizákhoz képest hétfő estére a délutáni szintekhez hasonlítva a bankközi piacon.
MTI
Meglepő, hogy Szlovéniát stabil kilátású, elsőrendű befektetői besorolásban hagyta a Standard & Poor's - vélekedtek hétfői értékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 304,79 pontos, 1,65 százalékos csökkenéssel, 18 162,97 ponton zárt hétfőn.
hvg.hu
A Sólyom Airways első gépe augusztus közepén minden bizonnyal felszáll Budapestről, és egy tanulmány szerint azonnal elkezd masszív veszteségeket felhalmozni, a 2017-ig meghirdetett terveket követve pedig óriási bukó jöhet össze. A cégvezető szerint az üzleti tervvel nincs semmi gond, egyéni modellel dolgoznak, és a számításaikat behatóbban ismerő befektetők nem álltak volna melléjük, ha a terveket nem tartják megalapozottnak.
Nagy Gergő
Tovább gyengült a forint hétfő délután a bankközi devizakereskedelemben.
MTI
A korábban eredménytelennek nyilvánított pályázatok helyeire a nemzeti fejlesztési miniszter újabb dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultságokat hirdetett meg.
MTI
A Standard & Poor's hitelminősítő érvényben hagyta a minősítéshez fűzött stabil kilátást, minthogy a kormány várhatóan következetesen folytatja a költségvetési konszolidációt és a bankrendszer átalakítását.
MTI