"Egy másodpercig sem volt esélyünk" – megható sikertörténetek Gyulay Zsoltnak

„Most már tisztán látom, hogy egy másodpercig sem volt esélyünk. Nem politizálunk, nincsenek kapcsolataink és valóban ’csak’ kisvállalkozók voltunk, akik ebből éltek” – ehhez hasonló történetekkel válaszolt néhány régi trafikos a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. felhívására, melyben arra kérte a trafiknyerteseket, osszák meg családi sikertörténeteiket és boldogságukat az állami dohánycég kollégáival.


Liftezik a forint, óvatosak a befektetők

Szűk sávban mozgott a forint délelőtt a bankközi devizapiacon, az eurót 295,77 forinton jegyezték nem sokkal 11 óra előtt, míg reggel 296,95 forinton, szerda este pedig 295,75 forinton.


Lassult a mezőgazdasági árak növekedése

Áprilisban tovább lassult a mezőgazdasági termelői árak növekedésének üteme: a felvásárlási árak 11,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit a márciusi 14,6 százalékos emelkedést követően - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


Csökkenhet az élelmiszerek ára

A tavalyinál nagyobb gabonatermésre számít a világon a FAO, mert várhatóan nő a búza termésmennyisége, és az Egyesült Államokban nagyobb területen termesztenek kukoricát, mindezek hatására pedig csökkenhetnek az élelmiszerárak.



Mérföldkő a repülésben: kövesse élőben az új gép felszállását!

Pénteken száll fel először az Airbus A350 XWB típusú új modellje, amelyre régóta várnak az iparág szereplői. A szakértők szerint az új modell bemutatása mérföldkő lesz a légiközlekedési szektorban, és a következő néhány évben nem is várható hasonlóan jelentős új géptípus debütálása.



KSH: tovább lassult a mezőgazdasági termelői árak növekedése

Áprilisban tovább lassult a mezőgazdasági termelői árak növekedésének üteme: a felvásárlási árak 11,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit a márciusi 14,6 százalékos emelkedést követően - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


Magyar márka előzte meg az Apple-t

Egy magyar márka, a MyAudio volt a legnépszerűbb az első negyedévben a táblagépek hazai piacán – írta a Világgazdaság. A készülékeket forgalmazó AC&IP Control Kft. a tavalyi 70 ezres értékesítés megduplázására készül az idén, és erősítenének az okostelefonok területén is.


"Pozitívak vagyunk" – megszólalt az ország legnagyobb magánhitelezője

Akár már öt éven belül csatlakozhat az eurózónához Magyarország, mivel kifejezetten pozitívak a magyar gazdaság kilátásai − mondta a Napi Gazdaságnak Varsóban Mark Mobius, a Templeton Emerging Markets elnöke. A társaságot az ország legnagyobb magánhitelezőjeként tartják számon, hiszen a teljes államadósság több mint tíz százaléka van a cég kezében.



Harmadszor tömi meg a kormány a fideszes politikus zsebét

Takács Gábor fideszes képviselő családja 12 dohánykoncesszióhoz jutott Miskolcon, miközben vállalkozása a Nemzetgazdasági Minisztériumtól és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől is kapott korábban támogatást – számolt be a Blikk. A képviselő szerint a pályázatok nem zárják ki egymást.


"Csúnya kiskapukat nyithat ez meg"

Súlyos kérdőjeleket vet fel a kormány új terve, melynek hivatalos célja az, hogy a devizaadósságot egy speciális befektetési formával csökkentse. A Stabilitás Megtakarítási Számla és a hozzá kapcsolódó állampapír-vásárlási program akár folyamatos pénzmosodává is válhat a külföldön bejegyzett offshore hátterű cégeknek. Ugyanakkor a mégoly kedvező kondíciók dacára korántsem biztos, hogy sokan csatlakoznak az ajánlathoz. A változó jogszabályi környezet Magyarországon ugyanis elég riasztó.



Felszámolókat toboroz az állam 900 millióért

Közbeszerzési eljáráson, négy évre nettó 900 millió forint keretösszegben felszámolókat keres az állami felszámoló cég, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. (NRN) – írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.


Orbánék klubjába sorban állnak a multik

Akár ötven fölé is nőhet azon külföldi nagyvállalatok száma, amelyekkel stratégiai együttműködési megállapodást köt a kormány – nyilatkozta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a Világgazdaságnak.


Matolcsy újból kisebb tisztogatást hajtott végre az MNB-ben

Megválik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Simon András kommunikációs vezetőtől, akit 2010-ben még Simor András hozott a jegybankhoz – értesült az Origo. A hvg.hu úgy tudja, az elmúlt napokban többekkel is közölték, hogy nem tartanak igényt a munkájukra.


Generációváltást sürgetnek az agrárkamara vezetői

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerint az agrárgazdaság hosszú távú érdekeit szolgálná, ha megfelelő jogi környezettel értékesítésre ösztönöznék azokat a földet öröklőket, akik nem maguk akarják megművelni a tulajdonukba került termőföldet. Győrffy Balázs szerint ugyanis a földbérleti rendszeren keresztül az ott megtermelt tőke jelentős része távozik az ágazatból.


Rendelet jelent meg az útdíjjal kapcsolatban

A Magyar Közlöny szerdai számában megjelent a nemzeti fejlesztési miniszter rendelete az útdíjszedő által az útdíjszolgáltatóknak, valamint az egyetemes útdíjszolgáltató által a bevallási közreműködők és a viszonteladók részére fizetendő átalány-költségtérítés számításáról és mértékéről. A rendelet 2013. július 1-jén lép hatályba.


296 forint alatt áll az euró

A reggeli árfolyamesés, és a délutáni kilengések után 296 forint alatt stabilizálódott szerda este az euró forintárfolyama a bankközi kereskedésben.