Lassult a horvát GDP zsugorodása

Horvátország gazdasága 1,5 százalékkal zsugorodott idén az első három hónapban éves összehasonlításban. A csökkenés üteme mérséklődött a tavaly utolsó negyedévi 2,3 százalékhoz képest – közölte az ország statisztikai hivatala szerdán.


Az OECD javított Magyarország GDP-előrejelzésén

A szervezet idén 0,5 százalékos növekedésre számít az eddig várt 0,1 százalékos zsugorodás helyett, míg a jövő évre vonatkozó gazdaságnövekedési becslését 1,2 százalékról 1,3 százalékra növelte.



Mínuszba zuhant a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 37,69 pontos nyitás után gyengült szerda délelőtt. A BUX 11 óra 30-kor 19 407,54 ponton állt, ami a legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 73,93 pontos, 0,38 százalékos csökkenés, a szerdai nyitásnál 111,62 ponttal alacsonyabb.


Orbánék miatt fogna össze több energiamulti

A jogszabályi előírásoknak megfelelően októberig jelentősen bővíti ügyfélszolgálati hálózatát a francia tulajdonú EDF Démász Zrt. – közölte Szécsényi Ferencné, a társaság üzleti szolgáltatások központ vezetője. Az áramszolgáltató cég gázszolgáltatókkal és vízközmű-cégekkel fogna össze az előírások teljesítésére.


"Visszafogjuk magunkat, mert nincs készpénzünk"

Két hónappal a ciprusi bankzár után a szigetország gazdasága nagy ütemben épül le. Nőtt a munkanélküliség, a ciprusiak kétharmada bajban van a számlái fizetésével. A helyiek nem tűnnek optimistának, de szolidárisak egymással, és próbálnak alkalmazkodni a helyzethez. Riport.


Mélyponton van a lengyel gazdaság növekedése

Négyéves mélyponton volt a lengyel gazdasági növekedés az idei első negyedévben, annak ellenére, hogy a május közepén ismertetett becsléshez képest szerdán némileg felfelé korrigálták az adatot.


Gyengült a forint, 288 felett jegyzik az eurót

Gyengült a forint szerda délelőtt a bankközi devizapiacon: fél 11 körül az eurót 288,36 forinton jegyezték, míg reggel fél nyolc körül 287,48 forinton, kedden este pedig 287,34 forinton.


Orbán: elismerést kaphat Magyarország

Megelőlegezte az Európai Unió szerda délutáni pozitív döntését Magyarország túlzottdeficit-eljárás alól való kikerülésével kapcsolatban Orbán Viktor, aki délelőtt a parlamentben azt mondta, a mai EU-bejelentéssel elismerést kaphatnak a magyar gazdasági elképzelések.


Drága lesz a NAV-os pénztárgép

Az első, hivatalos engedéllyel rendelkező készülékeket hamarosan megvásárolhatják a boltosok, igaz, kicsi az esélye annak, hogy mindenki hozzájusson új pénztárgépéhez a június végi határidőig. 120 ezer forinttól indulnak a legolcsóbb online pénztárgépek.


Matolcsyék megemelték a hitelkeretet

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 50 százalékkal, 750 milliárd forintra emelte meg a növekedési hitelprogram első két pillérének keretösszegét – jelentette be Matolcsy György.



Esett a munkanélküliség, főként a nőknél

Az idén február-áprilisban 476 ezer munkanélküli volt Magyarországon, ami 11,0 százalékos munkanélküliségi rátának felelt meg. Az állástalanok aránya egy év alatt 0,5 százalékponttal csökkent.


Késve csökkent az alapkamat az MNB honlapján – fotó

Csak szerda reggel, közel egy nappal a kedd délutáni kamatcsökkentés után frissítették a jegybank honlapján az alapkamat aktuális mértékét: ma fél kilenc után a címlapon a 4,5 százalék helyett még mindig 4,75 százalékos alapkamat szerepelt. Nem sokkal később korrigáltak, de korábban még az alábbi fotó szerinti állapot volt látható.



Nem kértek eddig a magyar letelepedési kötvényből

Még nem bocsátott ki letelepedési kötvényt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), a speciális értékpapír lejegyzésére ugyanis még nem nyújtott be igényt a program elsőként jóváhagyott közvetítő cége – írta a Világgazdaság.



Egekbe szökhet a csirkeár

A takarmányárak közel egy évig meredeken emelkedtek, az ebből adódó többletköltségeket azonban a baromfiágazat nem tudta érvényesíteni az áraiban. Emiatt az idén hat magyar baromfi-feldolgozó ment tönkre.



Ma megszabadulhatunk a túlzottdeficit-eljárástól

Magyarország ellen 2004 óta van érvényben túlzottdeficit-eljárás, ennek eredményeként az európai pénzügyminiszterek tanácsa tavaly a Magyarországnak járó kohéziós források egy részének felfüggesztését javasolta. Ma bejelenthetik az eljárás megszüntetését.