Majdnem öt százalékkal csökkentenék a szlovén közszolgák bérét

Szlovéniában a kormány és a szakszervezetek előzetes megállapodást kötöttek a közszféra dolgozóinak 4,8 százalékos bércsökkentéséről. Ez része azoknak a rendkívüli intézkedéseknek, amelyekkel várhatóan sikerül elkerülni, hogy nemzetközi mentőövet kelljen kérnie az országnak.


"Még Teréz anyától is pénzt kérne" a Lehman Brothers

A Lehman Brothers befektetési bank 2008-as csődje a legnagyobb volt az Egyesült Államok történetében, a bank vagyonának menedzselői most több millió dollárt követelnek nyugdíjasotthonoktól, felsőoktatási intézményektől és kórházaktól. Az amerikai törvények értelmében a becsődölt cégek ügyvédeinek és menedzsereinek annyi pénzt kell felhajtaniuk hitelezőiknek, amennyit csak tudnak.


Lecövekelt a forint

Alig változott a forint árfolyama kedden délutánra a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon.


Rehn súgott valamit Vargának a folyosón

Biztatónak nevezte a Magyarországon bejelentett költségvetési intézkedéseket Olli Rehn, az Európai Bizottság monetáris és gazdasági ügyekért felelős alelnöke – közölte a közmédiával kedden Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácskozásának szünetében.


Soros: a spekulánsok "a rossz hír hírnökei"

Soros György szerint Európának előbb-utóbb csatlakoznia kell a monetáris lazítást alkalmazók táborához, ha ki akar jutni a gazdasági és pénzügyi válságból - írja a Project Syndicate hírportál.



Padlót fogott az olasz ingatlanpiac

Gyászos évet zárt tavaly az itáliai ingatlanpiac, amely 1985 óta nem mutatott ekkora visszaesést - derül ki az olasz Bankszövetség (ABI) és az adóhivatal ingatlanpiaci kutatója által kedden közölt adatokból.




Csökkent délutánig a BUX vesztesége

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 43,37 pontos nyitás után emelkedett, majd délig csökkent, azután pedig óvatosan, de felfelé vette az irányt kedden kora délutánig. A BUX 14 óra 30 órakor 18 591,27 ponton állt, ami a legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 88,83 pontos, 0,48 százalékos csökkenés, a keddi nyitásnál 45,46 ponttal alacsonyabb.


Az euró soha nem volt veszélyben, és nem is lesz

Az Európai Központ Bank volt elnöke azt tanácsolja a magyar kormánynak és a jegybanknak, hogy tevékenykedjenek egymástól valóban elkülönülten, a mögöttünk hagyott rendkívüli nehéz évek bizonyították ugyanis, hogy a jegybanki függetlenség meghatározóan járult hozzá a történelem egyik legsúlyosabb válságának komoly enyhítéséhez. Jean-Claude Trichet szerint Magyarországnak és más hasonló cipőben járó országoknak csak akkor szabad csatlakozniuk az euróövezethez, ha nem csupán a számokban testet öltött kritériumokat teljesítik, hanem ha saját maguk és a világ előtt egyaránt hitelesíteni tudják, hogy hosszú távra szóló, fenntartható egység van a társadalomban és az egymással versengő politikai pártok között az euró bevezetése kapcsán.


Bencsik exállamtitkár kifakadt a trafikok einstandolása miatt

Nem szavazta meg a trafiktörvény módosítását Bencsik János volt energetikai államtitkár, fideszes képviselő, és Facebook-oldalán írta le, hogy miért érezte vállalhatatlannak, hogy a kormányzás és a törvényhozás kiszámíthatatlanul működik. Azt írja, a siker kulcsa a kitartó munka, a találékonyság, nem pedig a más által megteremtett javak megszerzése.



A németek imádják a status quot

Míg szinte egész Európában mélyül a pesszimizmus a kontinens országainak gazdasági helyzetét illetően, emellett pedig az intézményekbe vetett bizalom is gyengül, Németországban a megkérdezettek 75 százaléka gondolja úgy, hogy a gazdaság jó állapoban van, és hasonló arányban gondolják azt is, hogy Angela Merkel német kancellár jó munkát végez.


Keleti nyitás: magyar-grúz gazdasági bizottság alakul

Gazdasági vegyes bizottság jön létre Magyarország és Grúzia között, a bizottság várhatóan még az idén megtartja első ülését - mondta Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár keddi sajtótájékoztatóján.


Pluszpénzért kiváltható a MÁV-pótjegy

A 6 év alatti és 65 év feletti utasok kedvezményes bérletet válthatnak a MÁV járataira, amely mentesít a pótjegy megvásárlása alól. Ezen felül 15 alacsonyabb műszaki szintet nyújtó vonalon 15 százalékkal csökkentik a jegyek árát – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.




Magyar atomipari megrendelésben bízik Japán

A visegrádi négyek országaiba irányuló atomipari eladások elősegítésére fog törekedni Abe Sindzó japán kormányfő a Magyarországot is magában foglaló csoportosulás júniusi csúcstalálkozóján - jelentette kormányzati forrásokra hivatkozva a Jomiuri Simbun japán napilap kedden.


Továbbra is célszint alatti magyar inflációt várnak Londonban

A következő hónapokban várható kisebb gyorsulás ellenére is a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3 százalékos célszintje alatt marad a belátható előrejelzési távlatban a magyarországi infláció, és ez növeli annak az esélyét, hogy az MNB jóval 4,00 százalék alá csökkenti alapkamatát a jelenlegi enyhítési ciklus végére - jósolták a várakozásoknak megfelelő áprilisi inflációs adatok keddi ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.